Workshop

Gyerekkel utazni

bátorító ötletek családosoknak

Ha eddig tartottál volna attól, hogy gyerekkel elindulj a világba, gyere el, beszélgess tapasztalt utazókkal és gyűjts ötleteket, inspirációt, hagyd eloszlatni a félelmeidet.

Hány éves gyerekkel érdemes messzi útra kelni? Mi van, ha pár hétre kimaradnak az iskolából, és mit csinálunk másképp mikor velük megyünk? Gyerekekkel utazni munkás, de minden perce megéri. Hosszú távú befektetés, hogy nyitott, empatikus, problémamegoldó, és független emberek legyenek. Vágj bele te is!

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

Workshop előadók

Berecz Andrea

3 gyermekes anyaként sosem mondtam le az utazásról. A fiaim már a hasamban is utaztak, mára ikreim 15 évesek a nagyfiam 17 és már több, mint 60 országban jártak. Az utazás nagy élmény mindegyikünk számára, egy sokkal szorosabb kötelék alakult ki közöttük az évek során. Amikor beszélgetünk eszünkbe jut egy-egy közösen átélt emlék, élmény, például amikor Ománban fürödtünk az oázisban vagy bekukucskáltak a tevék az ablakon, hogy milyen szép kagylókat gyűjtöttünk egyik-másik tengerparton, ahogy Cipruson kiraktuk a nyuszifejet Húsvétkor a kövekből a tengerparton, stb., stb.

A gyerekek nagyon sokat tanulnak utazások közben, teljesen másképp élik meg akár a nyelvtanulást, akár a történelmet, a földrajzot és minden természettudományt, úton-útfélen ezt megélik, megtapasztalják. Ezeket a tapasztalatokat nem lehet összehasonlítani azzal, amit a tankönyvekből tanulnak.

Én azt gondolom hogy a gyerek, hogyha a szüleivel van, akkor lehet bárhol a világon, a legnagyobb biztonságban érezheti magát. Kis körültekintéssel bárhova nyugodtan elmehetünk, emlékszem az ikreim fél évesek sem voltak, amikor már a horvát tengerparton bébikompoztak, babahordozóban járták végig az osztrák jégbarlangokat.

Az utazás minden téren segíti a gyermek fejlődését, elfogadásra, alkalmazkodásra is tanít.  Én három gyerekkel utaztam szinte körbe már a világot, bátran kérdezzetek, azt gondolom hogy a pénz sem lehet akadály hiszen 4-6 évesek voltak talán amikor 3 hétig vadkempingeztünk Albániában, Montenegróban és Macedóniában.

A félelmek csak a szülők fejében vannak, ha azokat egy kicsit félre tudjuk tenni, akkor bátran elindulhatunk akárhány gyerekkel a világba, akármilyen közlekedési eszközzel, akármilyen szállásra 😊

Sztori: Sokan azért nem mernek elindulni kisgyermekkel külföldre, mert attól tartanak, mi van, ha ott történik vele valami.
Erről eszembe jut az egyik emlékezetes történetünk, amikor a nagyobbik fiam, talán öt-hat éves lehetett és Montenegróban elmentünk egy hajóútra valami kis szigetre. Ahogy megérkezett a hajó ő egyből előreszaladt, hogy elsőnek érjen ki a partra. Mire utánakiabáltam volna, hogy: “csúszik, figyelj, vigyázzzzz…..” addigra már elcsúszott, beverte a fejét és ömlött a vér mindenhova…. Csak kicsit szipogott, nem sírt, érezte, hogy ez most kicsit az ő hibája is volt

Odamentem hozzá megnéztem, megpuszilgattam, de hát láttam hogy igen, ezzel valamit kezdeni kell, mert elég mélyen berepedt a fején a bőr. A másik hajóról odaszaladt hozzánk egy férfi és mondta, hogy a szupergyors hajóval visszavisz minket a városba és ott elmehetünk a kórházba. Ádám szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a gyors, banánszerű hajóval mehetünk, el is felejtette, hogy fáj a feje, annyira élvezte az utat visszafele.

A kórházban is nagyon kedves volt mindenki, ellátták a sebét, bekötötték és már mentünk is vissza, így a fürdés sem maradt ki, persze arra vigyáznia kellett, hogy a fejét ne érje víz.

Visszafele, a horvát-magyar határnál pedig 4 órás várakozási időt spóroltunk meg, mikor megmutattam a határőrnek Ádi fejét, valahogy elintézte, hogy kikerüljük a teljes sort.

Varjas Gabriella

25 éve járom a világot, amikor csak tehetem. Egyetemista koromban csípett meg a ‘travel bug’, és így maradtam. Közben munkám, családom, gyerekeim is lettek, de nem lett kisebb az ország-, világjárási hajlandóságom. 0 km-es koruktól visszük magunkkal a gyerekeket, akik ma már 10 és 13 éves kis kamaszokká cseperedtek. Rengeteg pozitív hozadéka van ezeknek a családi csapatépítéseknek. Sokszor utazom saját szervezésben, gyerekekkel is olyan mifelénk obskurusnak számító helyekre mint Burma, Kambodzsa, Vietnám vagy Borneó, de belföldön is jövünk-megyünk, és minden évben szomszédolunk a környező országokban, ahova sokszor sátorral és kutyákkal megyünk.

2016 óta írom Mira!Donna.hu néven hobbi blogomat, ha úton vagyok a facebook oldalamon naplózok frissen.

Sztori: Veszett már el a gyereked Bombayban? Na ott még az enyém sem, de az Astoriánál és Franciaországban igen. Hova vigyünk egyáltalán egy 1,5 évest? És egy 6 évest?

Vermes Veronika Borbála

Menni vagy nem menni ez itt a kérdés… Vermes Veronika Borbála vagyok (Néprajz Kutató, Kulturális Antropológus, Társadalom Ismeret tanára és Bábszínész valamint Indonéziában tanultam Batik és Wayang szakon Dharmasiswa ösztöndíjjal). Mikor még csak egy fiam volt csak, szabadon tudtam vele mozogni. Többek között 3 hónapot voltunk Indiában. Mára már iskolás és van egy lányom is, így már elég földhöz ragadt életet élek.

Török Marika

Török Marika, Hidvégi Miklós, Hidvégi Dávid (és Andris)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család, akik bejárták szinte egész Európát. Minden évben elutaztak valahová 1 hónapra, belföldre vagy külföldre, Zsigulival, néha repülővel, piros meg kék útlevéllel. A két kislány mélységesen magába szívta az Akropolisz levegőjét, Afrika partjainak látványát, Erdély hegyeinek csodáját. Élvezettel etették a mókusokat Zakopánéban és itták a frissiben facsart narancslevelet a ciprusi tengerparton. Nagyobbik lányuk felnőve olthatatlan vágyat érzett arra, hogy majd egyszer saját gyermekeinek is megmutathassa azokat a csodás helyeket, amelyeket kislányként felkereshetett.

Egy másik család sokat nomádkodott valahol a pécsi erdőkben. A sok unokatestvér egész nap tekergett a ki tudja merre tájakon, és élvezte az erdő csendjét és a csapat erejét. A legnagyobb Fiú felserdülvén már egyedül és barátjával hátizsákosan is kimerészkedett a horvát tengerpartra, konzervek súlyát cipelve vállán, nem tudva, hol alszanak legközelebb.  Kíváncsian indult neki többek között Krk sziget felfedezésének, aminek egy vihar és a híd őrének pánikja már azelőtt véget vetett, mielőtt a szigetre tehette volna a lábát. Kicsi gyerekkora óta imádott minden történetet, ami Afrikával kapcsolatos, és minden vágya volt, hogy egyszer maga is eljuthasson a fekete kontinensre.

A lány és a fiú egymásra talált és lassan rájöttek, hogy Afrika nincs is olyan távol…

Gyermekeik születése a jóslatokkal ellentétben nem tudta őket a fotelbe ragasztani. Inkább kikapcsoltatták a kábeltévét, és táborozni indultak az 5 hetes első Fiúkkal. Második Fiúk pedig már pocaklaklóként megjárta Afrikát.

Ahogy a Fiúk nőttek, egyre fontosabbá vált mindannyiuk számára a szabadság érzése, ezért úgy döntöttek, hogy elkezdik átalakítani az Életüket, méghozzá úgy, hogy a munka se legyen akadálya az utazásnak. Szerencsére a szoftver fejlesztés és a Családi Csapatépítési projekt kidolgozása helyfüggetlenül is végezhető.

Azóta jártak már együtt vagy külön-külön sok helyen Európában, Afrikában, Ázsiában, dolgoztak már Rodoszról, Baliról, Kazahsztánból, Ausztriából…

Sztori: Szerinted milyen érzés ott állni az Akropoliszon a saját gyermekeiddel, és fényképet készíteni ugyanott, ahol sok-sok évvel ezelőtt a Szüleiddel néztél körbe? Milyen érzés megvalósulni látni azt a víziót, hogy “majd egyszer” a Fiaink ott járnak előttünk, az ismeretlen felfedezése közben? És milyen érzés szabadon utazni úgy, hogy a munkád nem akadályoz közben?

Fb csoportunk:

Digitális Nomádok – Családdal a világ körül

Marika blogja:  Tylli titkai

Miklós blogja: Bali Szabi