0

Kerekasztal

Belső utazás: az utazás lelki oldala

Az utazás új dimenziókat nyit meg: tágítja az ismereteinket és a komfortzónánkat, új élethelyzetekbe sodor, kihívások elé állít minket. Ezek mind a mi javunkat szolgálják, hiszen élményeket és tapasztalatokat eredményeznek – jókat és rosszakat is. Ez pedig elengedhetetlen a személyes fejlődésünk szempontjából, segít abban, hogy megismerjük, kik is vagyunk valójában és mi a küldetésünk e világban.

Ez a beszélgetés erről a világ körüli és egyben belső útról szól, amelyen nem mindig könnyű haladni, de megéri!
Utazás távoli tájakon és a lélek bugyraiban, ahova állandó bérletünk van.

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

Kerekasztal előadói

Hajdu Ráfis Flóra

Icipici, totyogós korom óta, tátott szájjal néztem a dokumentumfilmeket (főképp Sir David Attenborough műveit) és álmodoztam arról, hogy talán egy nap majd én is eljutok a sárkányok, dzsungelek és idegen kultúrák földjére, ahol furcsa dolgokat ehetek, pálmafák vannak és fehér homokos elhagyatott strandok, korallzátonyokkal és színes halakkal.

Ezek az álmaim sokáig megvalósítatlanok maradtak, bedaráltak a hétköznapok, az élet. Aztán egy nap úgy keltem fel, hogy ha most nem indulok el, sohasem fogom látni ezeket a helyeket. Minden a legjobban alakult, úgy, ahogy álmodni sem mertem volna róla. Valahogy a sors is úgy akarta, hogy kijussak Ázsiába.

Természetesen egy év Ázsia után nem volt megállás… ahogy a jó öreg Bilbo mondta Frodónak: “Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” /J.R.R. Tolkien/

Facebook
Weblap

Nagy Nikolett

Tavaly közel hat hónapot töltöttem a bringámon, és így utaztam körbe Európát. Ez az utazási mód nemcsak új tájak és új emberek felfedezését teszi lehetővé, de az új életforma által, kizökkenve a biztonságos és megszokott világomból, rengeteget tanulhattam önmagamról is, és egy komoly belső fejlődés, önreflexió és mélyebb tudatosság vette kezdetét az életemben.

Rubin Gábor

Digitális nomád, online idegenvezető és utazó vagyok húsz éve.

Szijártó Zsófi

Utazás – a leghatékonyabb tanító és pszichológus

Szijártó Zsófiának hívnak. Orosztanárként végeztem, jelenleg külgazdasági referensként dolgozom, de a szívem legmélyén világutazó vagyok, a Travel, eat, experience with Sofi blog írója. A mottóm: Utazz, ízlelj, tapasztalj!
Utazásaim során rengeteget tanultam különböző országokról, kultúrákról, az emberekről, így főleg magáról az ÉLETRŐL, csupa nagybetűvel. Bármily meglepő, minél távolabbra kerültem az otthonomtól, annál közelebb jutottam magamhoz. Meggyőződésem, hogy az utazás a legjobb tanító, az egyik leghitelesebb igazságmondó, a leghatékonyabb sztereotípiagyilkos és végül a leghasznosabb befektetés.

Weblap

Az utolsó estémen Azerbajdzsánban épp hazafelé tartottam a metrón. Velem szemben egy azeri srác ült, Rubik-kockával játszott. Azon morfondíroztam: vajon tudja-e, hogy a Rubik-kocka magyar találmány? “Meg kell kérdeznem” – gondoltam, de nem akartam udvariatlan lenni. Amikor a srác ugyanott szállt le, mint én, azt égi jelnek vettem, megkopogtattam a vállát és megkérdeztem. Meglepetésemre helyesen válaszolt. Utána még pár percet beszéltünk, majd elbúcsúztam tőle, hivatkozva a korai repülőjáratomra. Másnap a reptéren ott várt a srác, a Rubik-kockával a kezében. Ettől a naptól kezdve megtanultam: nincs értelme hezitálni, bátran szóba kell elegyedni a helyiekkel.

Tóth Szabi

Az utazásaim során megtanultam, hogy a legfontosabb a jelenlét. Csak akkor élhetem át teljesen az élményt, illetve csak akkor tudom az adott helyzetet a legjobban megoldani, extrém esetben akár a saját, vagy szeretteim életét megmenteni, ha tökéletesen jelen vagyok. Ez a jelenlét minden spirituális tanítás legfontosabbika. Ez az a jelenlét, amiben a legfőbb boldogság és a legteljesebb elégedettség megjelenik. Ez a jelenlét a most-ban.

Facebook
Indiai Klasszikus Zene
Weblap