Előadók: Schmidt Péter és Bilász Marianna

Szakadár államok

Az utazók körében nem vagyunk teljesen ismeretlenek. A köztudatban, aki ismer minket, az utazócsaládként ismerhetett meg. A másik célközönség, aki ismerhet, overlandes kalandorok, mivel mi autós itinereket írtunk és írunk mai napig is extrém helyekre (pl. Soviet Asian Quest, Cholistan Rally, AJK / Azad Jammu Kasmir, Irak, Beludzsisztán…).

Schmidt Péter vagyok geográfus-történész és a feleségem, Bilász Marianna turizmus végzettséggel. Számomra létkérdés volt már az utazás, útvonaltervezés 6-7 éves koromtól. A szülőkkel is minden évben közel egy hónapot utaztunk (nem csak Európában és a keleti blokkban). Gyerekként jutottam el néhány már nem létező balkáni szakadár államba is (Krajnai Szerb Köztársaság, Herceg-Boszna és Kelet-Krajna).

A feleségemmel 13 éve ismerkedtünk meg egy oroszországi út alkalmával, ahol 10 napon belül börtönbe kerültünk (a problémamegoldó készség kovácsolt össze minket). Mostanra elmondhatjuk, hogy hosszabb-rövidebb időre az összes politikai nagyhatalom (Kína, Oroszország, USA és Izrael) területéről volt kiutasításunk (nem kell rosszra gondolni, nem gazdasági bűncselekmény végett).

Az összetartás tartósnak bizonyult, mindhárom leánygyermekünk külföldön fogant: Ajsa Küne Pakisztánban, Alina Rize térségében, és Alissza Enna Adzsáriában. A gyermekek neveinek etimológiája is egy-egy úthoz, utazáshoz köthető (pl. Alissza föníciai eredetű és utazót jelent). Mindhárom kislányunk aktív utazó, a legkisebbik és a középső már újszülött két hetes korától úton volt. Minden évben min. 1-2 hónapot úton vannak ők is. Voltak évek, amikor évente 60 000 km-t utaztak szárazföldön.

Számunkra mindig az ismeretlen térségek megismerése volt a cél és az ok-okozati összefüggések keresése egy adott térségen belül. Mindig felmérjük az adott terület geopolitikai és gazdasági vonatkozásait.  Szeretünk elmélyülni a perifériás területek társadalomföldrajzában is, talán pont ez vezetett oda, hogy rosszkor voltunk néhányszor rossz időben (velünk kaland az utazás).

A szakadár államok mindig is vonzottak minket, az ismeretlenségük által, a közismert helyeket, úgynevezett “mainstream zónákat” nagy ívben kerüljük (meghagyjuk a nyugdíjas évekre). A szakadár, vagyis el nem ismert országok az 1945-ös potsdami békét követően is a nagyhatalmak hatásköre (ENSZ), a bilaterális kapcsolatok felvétele és egy-egy térség, terület, ország elismerése is. Előadásunkban részletes ismertetést adunk a szakadár országokról  csoportosítva (poszt-szovjet térség, gyarmati világ maradványai, történelmi jogfolytonossággal rendelkező területek), történelmi kitekintéssel a megszűnt szakadár országokra (Újgúrisztán, Gilaki Népköztársaság, Lajtabánság, Vendvidéki köztársaság).

A munka világába is utazás által kerültünk be. A kezdet kezdetén ár-érték arányú kereskedelem olcsóbb piaci tényezők végett, balkán és poszt-szovjet térség pénzügyi világa, kaukázusi szakreferens…

Az általunk írt kalandtúra itinerek, kulturális geocaching feladatokkal vannak tarkítva, hogy felnyissuk az utazók szemét a történelmi és kulturális vonatkozások jelentőségére és ok okozati összefüggéseire. Teszteljük a problémamegoldó képességeiket, amely a csoportok összetartását serkenti (egyfajta “overland coaching”).   Jelenleg kiscsoportos utakat szervezünk  nyugdíjas oroszoknak, németeknek Szentföldre, Iránba, Libanonba…

Az utazás, mint életforma, vagyis utazás addiktivitás számunkra létkérdés is. Számos autós és világjáró csoportban, fórumban vagyunk szakmai tanácsadók: www.autotraveler.ru, Overlandshere, CPD. Az előadásunk által mindenki  egy komplex, átfogó képet fog kapni a szakadár államokról. A célunk a felvilágosítás és a negatív sztereotípiák eloszlatása. Az ember általában jó, a veszélyesnek ítélt területek/térségek fogalomkörét is a nagyhatalmak külügyi intézetei alkotják. A negatív beidegződést a városi legendák és a médiumok álhírei is táplálják, ami miatt a nyugati (be)zárkózott társadalmakban teljes az elidegenedés.

A szárazföldi utazás kontra repülés témakör kapcsán is lesz összehasonlítás (az ökológiai lábnyomok tekintetében). Mi az utazókat arra ösztönözzük, hogy ismerjenek meg egy-egy adott tájegységet, országrészt alaposan (mint pl. Indiát közigazgatási egységek szerint pl. Gudzsáráttól Nagaföldig), ne pedig röpködjenek és rohanjanak a világban a politikai államhatárok tekintetében (egyfajta kipipálós bakancslisták által). Nem statisztika az utazás, hanem a még kevésbé elidegenített társadalmak által egyfajta én-megismerés is lehetséges, amiképpen átgondolhatja a lét és idő fogalmát az utazó.

Jelmondatunk és mottónk a „spirituális iszlám” szufista filozófusától, Rumitól:

„Az utazás, az idő és a tér eltolódása megváltoztatja és átalakítja az utazót. Az út, amelyen haladunk, egyúttal az én megismerése, önmagunk próbatétele is.”

Blog
Facebook