0
Székely István

Dél-Amerika a Tűzföldtől a Karib-tengerig avagy Hosszában átszelni Dél-Amerikát

Volt egy álmom: eljutni Machu Picchuba. Hosszú út vezetett odáig, mindenféle értelemben, de végül sikerült.

Emlékszem, amikor 11 évvel ezelőtt eljött a megfelelő alkalom, és jelentkeztem egy útra. A jelentkezők száma nem érte el a szükségeset, így az út nem indult el. Itthon ülni viszont semmiképp nem akartam. Az ősi kultúrák valahogy mindig is magukkal ragadtak. Találtam egy másik utazást Egyiptomba, és jelentkeztem. Ez volt az első kalandnyaralásom, akkor még egy utazási irodával. Itt végül is Machu Picchu helyett láttam a piramisokat, amik szintén rajta voltak a listámon. Maga az utazás pedig egy csodálatos élményt adott, ahol hihetetlenül felszabadultan éreztem magam.

A természetet és a kirándulásokat mindig is szerettem. Egyiptom előtt Írországban dolgoztam, ahonnan többször küldtek üzleti útra. Közben sikerült szinte az egész országot bejárni, többnyire barátokkal, de volt, hogy egyedül. Ott kezdtem el a sziklamászást is, amit itthon is folytattam, és ez később kiegészült a hegymászással is. Valahogy mindig vonzottak az extrém dolgok. Az egyik szlovéniai hegymászás alkalmával kénytelenek voltunk 1700 méter felett a hóban bivakolni (szerencsére fel voltunk készülve).

Az utazások és az extrém körülmények kitágították azt a bizonyos, nagyon sokat emlegetett komfortzónámat.

Közben teltek az évek, de Machu Picchu továbbra is csak a nagy álom maradt. Az egyik barátom időnként rákérdezett, hogy lesz-e ebből valaha valami, vagy most már marad az álmodozás. Ez segített abban, hogy kitűzzek magamnak egy dátumot, aztán egy, a magánéletemben bekövetkező váratlan fordulat megadta a végső lökést. Nem volt tovább mire várni.

Az egyszeri utazás helyett viszont valami egészen más kerekedett ki. Egy évvel ezelőtt nyitottam egy táblázatot, és elkezdtem írni bakancslistámat, hogy merre akarok menni, és mit akarok megnézni Dél-Amerikában. Aztán vettem egy egyirányba szóló repülőjegyet Buenos Airesbe. „A többi már történelem”, ahogy mondani szokták. A tervem nagyjából hat hónapra előre volt kész, de igazából fogalmam sem volt, hogy honnan és mikor fogok hazatérni.

Végül az álom is valóra vált. Sikerült eljutni Machu Picchuba, de mint említettem, hosszú út vezetett odáig, és ott sem ért véget. Ushuaiától, a kontinens legdélebbi csücskétől a kolumbiai Santa Martáig, a Karib-tengerig vitt az utam, és kilenc hónapig tartott. Az élményeket felsorolni is hosszú lenne, kedvencet választani pedig lehetetlen.

Túráztam Patagónia nemzeti parkjaiban gleccserek között, repültem a Nazca-vonalak fölött, elgyalogoltam Choquequirao inka romvárosáig és a tayronák Elveszett Városába, fáztam az Atacama-sivatagban, kempingeztem az amazóniai esőerdőben… Hogyan is lehetne ennyire különböző dolog közül választani?

A kilenc hónap alatt természetesen nagyon sokat tanultam, sok emberrel találkoztam, időnként tartoztam valahova, aztán megint egyedül folytattam az utam. Közben „aludtam” Argentínában az isteni háta mögötti buszterminálon egy betonpadon, vagy vártam egy lerobbant buszon Iquitosban, amíg a szerelő meghegeszti a törött sebességváltót.

Vajon milyen lehet majdnem egy teljes éven át egyedül utazni ezen a távoli, és legtöbbünk számára még mindig misztikus kontinensen? Előadásomból megtudjátok, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy hátizsákos utazónak, és miért éri meg mégis vállalni a kényelmetlenségeket. Nem titok: valóban egyedülálló élményeket csak az utazási irodák ajánlatain túllépve lehet gyűjteni. Ezekből a helyenként vicces, helyenként elgondolkodtató kalandokból szemezgetünk, miközben csodálatos képeket nézhetünk Dél-Amerika lenyűgöző tájairól.

Képekért, útleírásokért és a történeteimért látogassatok el a blogomra és a Facebook-oldalamra!

Facebook: https://www.facebook.com/inkakektura/

Blog: https://inkakektura.blog.hu/

Bemutatkozó videó