Kalandozás Irán északnyugati részén

Előadó: Fehér Zoltán

Kicsit kiábrándulva a “first-world” országok rendezettségéből újabban olyan úticélokat keresek, ahol nem annyira triviálisak a dolgok, kiszámíthatatlan szituációkba lehet kerülni, meglepő élményeket lehet megtapasztalni.

Így esett a választásom tavaly ősszel Iránra, ahol az ország nagy része sivatag, de számomra a hegyes északnyugati rész volt vonzóbb, mivel szeretek túrázni és arra a turizmus sem igazán elterjedt. Az országba már a bejutás sem egyszerű, de ha ezt a kihívást teljesítjük, egy teljesen más világba csöppenünk; egy embargókkal sújtott országba, aminek hatására kénytelenek még autót is gyártani maguknak. Az emberek rendkívül kedvesek, kíváncsian fogadják a vándort, a közös nyelv hiánya sem akadály és persze kötelező a szelfi a helyiekkel. Egy varázslatos hely, ahol mindenki segíteni akar – néha ezt kicsit túlzásba is vive.

Ha érdekel, mit lehet megnézni ezen a vidéken három hét alatt; a bérgyilkosok kastélyától a helyi kappadokiáig, vagy kíváncsi vagy iráni-kurdisztánra az iraki határral és a helyiek furcsa halfogási módszereire, netán hogy lehet ugyanarról a valutáról háromféleképpen gondolkodni, esetlen végig kebabon élni, gyere el és hallgasd meg az előadásom!

Instagram

0