Németh Dániel (Vándorful)

Aktuális előadás:

Mauritánia

Magamról

Németh Dániel vagyok, utazásfüggő.

18 éves koromig egészen normális életet éltem, de abban az évben váratlanul meghívást kaptam Kínába. Életemben először ültem repülőre és először érkeztem meg egy olyan országba, ami az itthonitól teljesen eltérő volt. Más volt a táj, a városkép, a nyelv, az írásmód, az ételek, az italok sőt még a levegő is: minden percem felfedezés volt. Az ott töltött két hetem alatt csípett meg az „utazóbogár” és hazafelé a repülőn megfogalmaztam magamban azt az életcélt, hogy innentől minden pénzemet, időmet és energiámat arra szeretném áldozni, hogy a lehető legalaposabban megismerjem ezt a bolygót.

Utaztam messzire, de a kontinensen, az országon és Budapesten belül is, sőt – amikor nem maradt más – a földrajztanulmányaimon és az atlaszok oldalain keresztül is. Persze, fiatal egyetemistaként szembesülnöm kellett ennek a felfedező életmódnak az anyagi akadályaival. De mint ahogy az alkoholista sem hagyja abba az ivást, ha elfogy a pénze, hanem más módokat keres (és talál), én is elkezdtem útról útra lefaragni a költségekből és ezzel együtt a kényelemből.

Nekiálltam stoppolni, száműztem a szállásokat az útiterveimből, helyette helyieknél vagy a szabadban éjszakáztam, egyszerűsítettem az étrendemen, sőt még a kidobott élelmiszereket is gyakran kihalásztam az üzletek hátsó udvaraiban lévő konténerekből. Sokkal kiszámíthatatlanabb és kényelmetlenebbek lettek így az útjaim, ezt soha nem is tagadtam. Eleinte sokat mérgelődtem is, de szépen lassan feltűnt, hogy mindig a legkellemetlenebb és legveszélyesebb szituációkból születnek a legizgalmasabb sztorik, amiken utólag már csak egy jót nevetek. Először tehát kényszerűségből vezettem be ezeket az újításokat, de idővel rászoktam a velük járó adrenalinra és ma már el sem tudnám képzelni, hogy másképpen utazzak.

Azzal, hogy bebizonyítottam magamnak, hogy útiterv, hotelfoglalások, sőt akár pénz nélkül is lehetséges (sőt izgalmasabb) utazni, arra is rájöttem, hogy mennyi olyan dolog vesz körül, amiről tévesen hisszük azt, hogy tényleg szükségünk lenne rájuk. A mindennapokban is átvettem egy minimalista világszemléletet és elkezdtem egy ideje büszkén nem gyarapítani a materiális ingóságaim listáját. Ez egyrészt praktikus, hiszen a megspórolt pénzt utazásokra verhetem el, másrészt egybecseng az évek során kialakult „zöld” felfogásommal is. A Föld megismerése mellé a megóvása is az életcéljaim közé került, egyre ritkábban szálltam repülőre is, tovább nehezítve (és izgalmasabbá téve) az útjaimat.

Hollandiában fenntartható fejlődést tanultam, korábban Skandináviában is hasonlót, jelenleg pedig Franciaországban élek, de ezek a nyugat-európai otthonaim és Magyarország között a kezdetektől fogva főleg stopppal közlekedek, sőt az eddigi repüléseim kompenzálására nekiálltam fákat is ültetni. Európai lakhelyeimen kívül majdnem egy évet éltem Nyugat-Afrikában és két hónapig kutattam Bangladesben is. Azzal, hogy egy-egy helyen lelassítom az utazást és letelepedek, lehetőséget adok magamnak arra, hogy mélyebben megismerjem a helyi kultúrát, nyelvet és világnézeteket, mindez pedig a saját szemléletemet és személyiségemet is formálja, csiszolja.

Az elmúlt 10 évben végeztem önkéntes munkát Szibériában, utaztam két hétig pénz nélkül Norvégiában, találkoztam egy nágaföldi fejvadásszal, vittem csoportos utakat Afrikába, felfedeztem Kínában véletlenül egy Hősök Tere másolatot, amiről előtte itt Magyarországon senki nem tudott, illetve aludtam nyilvános vécében, étteremben, templomban, parkoló kamionban, sőt még rácsok mögött is. Kalandjaimról facebookon és instagramon a Vándorful blog nevű oldalamon számolok be, hosszabb történeteket pedig időről időre a blogomon eresztek ki magamból.

Blog
Facebook