Verbényi Zoltán

A Kárpátoktól a vikingekig – Hogyan stoppoltam a sarkkörön túlra

Adjon Isten jó szelet,
Utadon sok szekeret,
A hajtóknak jó szívet,
A szívednek meleget!

Üdv minden vándorlelkűnek! 24 éves szociálpedagógia hallgató vagyok, jártas a zenében és a költészetben. Kedvenc könyvem nem meglepő módon a Galaxis útikalauz stopposoknak. A tanuláson és az utazáson kívül olykor különböző filmekben vállalok statisztaszerepeket. Ennek kapcsán voltam már képzeletbeli arab ország polgára, dzsihadista, észak-amerikai telepes, indián, viking és szász harcos, orosz punk stb. Éppenséggel az egyik forgatás során volt szerencsém beszélgetni valakivel, aki arra bíztatott, hogy vegyek részt a Járatlan Utakon fesztiválon. Hogy miért? Mert miután a szokásos ismerkedős köröket végig futottuk, mellékesen odaböktem, hogy amúgy a hónap elején kiugrottam stoppal Európa legészakibb szárazföldi pontjára, és ez volt életem eddigi legnagyobb kalandja, de már előttem van az a cél is, ami ezt felülmúlja: Vlagyivosztok, ami remélhetőleg egy későbbi előadásom témája lesz.

Hogy miképpen vált számomra ennyire meghatározóvá az utazás, és ezen belül a stoppolás? Erről annyit érdemes tudni, hogy bringával kezdtem még gimis koromban. Ebből a legnagyobb kalandom az volt, amikor az otthonomról, Gödöllőről letekertem a Délvidékre a nagybátyámékhoz, majd onnan Temesvárra, onnan Aradra, majd Szegeden keresztül vissza Szabadka mellé, végül onnan egy néhány napos pihenő után kecskeméti alvással haza.

Már ekkor kigondoltam, a világtérképet bújva – melyet ötéves korom óta lelkesen böngészek -, hogy egy napon elindulok csak úgy Északnak, és addig megyek, amíg az út tart. Akkor még biciklivel terveztem mindezt, de időközben belekóstoltam a stoppolásba, amely sokkal monumentálisabb távok megtételét teszi lehetővé, nem beszélve az ismerkedés kiterjesztett lehetőségeiről. Ezen a téren az első hazai szárnypróbálgatásaim után a hüvelykujjam segítségével eljutottam Észak-Németországba, Hollandiába, Olaszországba, Bajorországba és Belgiumba.

Ezek a kisebb kalandok az első rugdalódzások voltak csupán, de megismerhettem azt az életérzést, melyet a régi utazók rendszeresen átéltek, de jelen korunk gyors közlekedési lehetőségei nem tesznek lehetővé. Rengeteg időt spórolunk velük, ami igen hasznos tud lenni, de én úgy gondolom, hogy a valódi távolságot csak azáltal lehet átélni, ha lépésről lépésre haladunk, és időt hagyunk magunknak arra, hogy akár az erdőben, akár az út szélén beszippanthassuk utunk különböző szakaszainak a levegőjét, az adott környék esszenciális atmoszféráját. Ennélfogva az utazás és a megérkezés úgy hasonul egymáshoz, mint az idő és a pillanat. Számomra ennek a folyamatos jelenlétnek a megtapasztalásához jelent eszközt a stoppolás.

Amiről előadásom szólni fog, az a valódi észak, a „True North” világába való betekintés az odaúttal együtt. Odafele a Tátrán és Lengyelországon, majd a Baltikumon és Finnországon keresztül, visszafele pedig Svédországon, Dánián és a német nyelvű területen át csorogtam haza. Tapasztaltam, hogy akikről a számunkra északiak mondják azt, hogy ők északiak, még mindig nem azok, akik azon a vidéken élnek, ahol több a rénszarvas, mint az ember. Ez például ritkamód igaz a sok sztereotípia körül, amely „Délen” kering a vikingek földjéről.

Ha arra a vidékre tervezel egy low budget backbacking túrát, mindenképp javaslom, hogy gyere el erre az előadásra, mert az élménybeszámolón túl olyan hasznos tudnivalókat is fogsz hallani, hogy mire érdemes odafigyelni az előkészületek során, milyen veszélyekkel találkozhatsz, mit vigyél mindenképp, és mit hagyj otthon mindenképp, illetve mire készülj az anyagiak terén, avagy hogyan nézd zöldségesnek a pénzváltót.

0