Barna Béla

Kő kövön – ázsiai sziklák föcis szemmel

Gyöngyösön születtem 1974-ben. Az általános iskolát Adácson, a középiskolát pedig Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban végeztem. Egyetemi tanulmányokat a Szegedi Tudományegyetemen (akkoriban: szegedi József Attila Tudományegyetem) mint földrajz-kommunikáció szakos hallgató folytattam (1992-1997). Ekkor már egyértelmű volt a dolgom az életben: bejárni a világot (földrajz) és azt megismertetni másokkal (kommunikáció és média, írás és fotózás). Egy országos útleíró pályázat megnyerése után, másodikos gimnazista korom óta (1991-től) a több mint évszázados múltra visszatekintő Turista Magazin munkatársa lettem, ma is több országos turisztikai lap munkatársa vagyok. Könyvet is írtam utazás témában, legutóbb a 2014-ben megjelent Alacsony-Tátra túrakalauz köthető a nevemhez.
Főállásban 1999-től bő másfél évtizedig az egri Eszterházy Károly Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékén dolgoztam tanárként, ahol egyéb más tantárgyak mellett Turisztikai újságírást és Sajtófotót is tanítottam. Utazási témájú fotóim kiállításon 2002-ben jelentek meg először („Tengerszinttől a hegycsúcsokig”, csoportos kiállítás) a Rákoshegyi Közösségi Házban. Első önálló kiállításom 2013 novemberében az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtárban volt.
Rendszeresen tartok vetített képes előadásokat, utazási, földrajzi társaságos beszámolókat, 2007 óta szervezem az egri EKMK Egri Világjáró Klubját, de sokszor hívnak rádiós- és televíziós interjúkra, beszélgetésekre is.

Tanítványaimtól és barátaimtól egri tanári pályámon ragadt rám a Csámborgó név. Ez a név fejezi ki leginkább, hogy a világ bármely pontján, Egerben, Szegeden, a nyugat-tibeti Lehben, vagy bármely túraösvényén jól érzem magam: a mátrai és bükki tetőkön, a felvidéki és erdélyi sziklákon, a mediterrán mészköveken és skandináv grániton, az Alpesek világában és az arab sivatag vagy a Kiskunság homokjában vagy a délkelet-ázsiai partokon és himalájai lejtőkön ugyanolyan szívesen csámborgok.
A csámborgás azt jelenti: bejárom a világ eldugott, kellemes kis túrahelyeit, egyedül és csoportokkal, közben meg írok és fotózok. Azaz, „Csámborgóra veszem a figurát”.

Az előadás során fényképek segítségével bemutatom Ázsia néhány érdekes helyét-hegyét: túrázunk a Kaukázusban (Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán) és a Himalájában (India, Nyugat-Tibet) mindenféle magashegyi kőzeten. Az Arab-félsziget (Omán, Jordánia, Izrael) és Irán sivatagi homok-és sziklavilágán át a trópusi karsztvidékekig (Kína, Laosz, Fülöp-szigetek és Thaiföld), végül Indonézia (Jáva és Bali) két vulkánjával zárom az ázsiai Kő kövön tett csámborgásunkat.

Érintett országok: Grúzia (Kaukázus) -Azerbajdzsán, Izrael-Irán, Jordánia-Omán, India (Himalája) – Kína-Laosz-Fülöp-szigetek és Thaiföld-Indonézia

Galéria