5. Járatlan Utakon Fesztivál

2017. december 9-10.

Független világutazók fiesztája

Magyarország legnagyobb, független utazókat megszólító rendezvényére már 5. alkalommal kerül sor. Most is 2 napon keresztül, több mint 56 vetítéses előadást, élménybeszámolót hallgathatunk, ismét 4 teremben. Idén is az ország legnépszerűbb, legismertebb és legextrémebb hátizsákos utazói gyűlnek össze, hogy megosszák történeteiket és tapasztalataikat az utazni vágyó közönséggel. Idén újításként lesznek TED jellegű előadások is, illetve földrészek asztalai, ahol az egyik oldalon tapasztalt utazók ülnek, a túloldalon pedig Ti, akiknek az adott régióról kérdéseitek lesznek. Lesz külön teremben is lehetőség egy fórum keretében találkozni és kérdezni az előadóktól és más világjárt emberektől, s még akár útitársakra is lelhetünk… Lesz büfé ismét különleges ételekkel, fotókiállítás, telekocsi és jurtás szálláslehetőség a vidékről érkezőknek.

Kalandok, történetek, tanácsok és tippek

A fesztiválon változatos témákkal lefedjük az utazás minden spektrumát. Van, aki a világot gyalog, lóval, kerékpárral, motorral, kocsival, stoppal, vitorlással, egyedül vagy párban, nőként egyedül, vagy gyerekkel járta be. A legkülönlegesebb világjáró idén a fesztiválon aki kerekesszékkel járja a világot. Lesznek ismét tematikus előadás blokkok: Camino zarándoklat, hegymászás, hosszútávú trekking, via ferráta, hegymászás, autóstopp, klasszikus hátizsákos kalandozások, fapados világjárás, hosszú hétvégére tippek, közösségi gazdasághoz, önkéntességhez ötletek, low budget utazáshoz tanácsok.

Érintjük minden egyéb aspektusát az utazásnak, repülőjegy foglalási trükköktől a szállásfoglalásig, fotózáshoz praktikák, ötletek s megannyi egyéb megfogadandó tanács.

Utazd be velünk  a világot

5 kontinens rengeteg országa, szigetei, hegyei kultúrái kerülnek idén is terítékre.  Csendes-óceáni szigetektől Dél-Amerikáig. Lesznek Afrika témák, ázsiai barangolások, valamint Európa ismeretlenebb területeire kalauzolnak el független utazóink. Van, aki extrém módon utazott; van, aki különleges területeket fedezett fel; van, van aki minimál pénzzel, aki belevágott az ismeretlenbe; s van, aki önmagát haladta meg. Van, aan ki éveket élt az adott területen; van, aki hónapokat töltött utazással, van aki csak rövid de intenzív utakon vett részt; van aki kerekesszékkel indult világot látni, de mindenki sok-sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodott, amelyet itt megosztanak veletek a fesztiválon. Ha te is el akarsz indulni, az első lépés a Járatlan utakon fesztivál legyen. Várunk december 9-10 között a Fáklya klubban.

Program

Helyszín, megközelítés

Az esemény helyszíne a budapesti Fáklya Klub.

Cím: 1067 Budapest, Csengery u. 68.

Telekocsi: Ha vidékről jössz és van üres hely az autódban, kérjük, tedd közzé az esemény Facebook csoportjában!

Nyitás 9.20h.

Jegyek a helyszínen vásárolhatók.

Napijegy: 3.000 Ft
2 napos jegy: 5.000 Ft
2 napos diák jegy: 3.000 Ft
Napijegy -diák és nyugdíjas : 2.000 Ft
18 év alattiak számára a belépés ingyenes