dr. Valiskó Gyöngyi

Jemen – utazás a mézeskalács várostól a sivatagi felhőkarcolókig
Zöldfoki szigetek – A feketéknek túl fehér, a fehéreknek túl fekete

Dr. Valiskó Gyöngyi vagyok. Mióta az eszemet tudom, utazom. Még egy éves sem voltam, amikor először kempingeztem, Ulcinjban, a mai Montenegro és Albánia határán. Gyerekkoromban bejártuk a környező országokat, és 3 évente, amikor lehetett Trabanttal, sátorral Nyugat-Európa országait.
Lassan 30 éve, hogy először elindultam önállóan hátizsákkal világot látni. Először Európában vonattal, stoppal, sólet konzervvel és penészes kenyérrel, néha az állomáson aludtunk, néha a temetőben, mert az mindig csöndes. Abban az időben még nem volt bankkártya, mobiltelefon vagy internet, általában a Lonely Planet volt az egyetlen információ forrás, és jó esetben előbb ért haza a képeslap, mint mi magunk. Pár évvel később aztán elkezdtem más földrészeket is bejárni, és azóta is gyakorlatilag minden szabadságomat és pénzemet utazásra költöm. Mivel az utóbbi években köszönhetően az internetes információ dömpingnek, olcsó repjegyeknek stb rengetegen turistáskodnak, elkezdtem inkább holt szezonban utazni, inkább az eső vagy az 50 fok, mint hordákban az orosz vagy a kínai turista.

Első kenyai utamon szerettem bele Afrikába, amire semmiféle racionális magyarázatot nem tudok adni, mert én is látom, amit mindenki (szegénység, szemét, kolduló gyerekek, korrupció stb), mégis határtalan boldogsággal tölt el a vörös föld, az emberek, a táj, és az állatok látványa. Így aztán mindig Afrika az elsődleges célpont, csak van, hogy végül máshol kötök ki.
Bár közel 100 országban jártam már, sok helyen úgy hozta az élet többször is, de még mindig nagyon hosszú a lista hova szeretnék eljutni… Mondhatni az utazási függőségem nemhogy javult, inkább romlott az évek alatt. 10 éve írom/írjuk az utazós blogot, naplószerűen leginkább barátoknak, ismerősöknek, úgyhogy csak nagyon elszántaknak javaslom, de itt olvasható: http://www.maganyosbolyongo.blog.hu

Az egyik előadásomban Jement fogom bemutatni, az Arab Félsziget egykor páratlanul gazdag, mára viszont legszegényebbé vált országát, ahol a háborúk miatt gyakorlatilag évek óta nincs turizmus. 2007 telén bejártam az egész országot Sanna mézeskalács városától a Hadramaut völgyön át a sivatag Manhattenjének tartott Shibamig. Ehhez először is férjhez kellett mennem, majd minden városban megismertem legalább egy rendőrt, megittam életem legdrágább sörét, ültem 12-ed magammal 30 éves Peugeot-okban, jártam a világ egyik legnagyobb állatpiacán, fogtam zsinórral tonhalat, és közben igyekeztem egyszer sem levenni a hidzsabot a fejemről.

Másik előadásomban az elmúlt években szinte második otthonommá vált afrikai szigetországról beszélek, ahol a lakosság az afrikai feketéknek túl fehér, de a fehéreknek még mindig túl fekete. A Zöld-foki Köztársaság Afrika nyugati partjaitól úgy 600 km nyugatra, pár pici pont a térképen. Első alkalommal mondhatni egy véletlennek köszönhetően érkeztem oda, de már aznap reggel annyira otthon éreztem magam, mint eddig sehol. Az egykori rabszolga átrakó állomásból mára az egyik legélhetőbb afrikai állam lett, ebből mondjuk a resort-okban lakó, all inclusive tömegturisták semmit sem látnak. 10 lakott szigetéből 8-ra sikerült eddig eljutnom, és ezek mindegyike más miatt érdekes – van homokos, van hétköznapi, van vulkános, van nagyon zöld, trekkingelős, van karneválos stb. Bár nem kifejezetten egy low budget desztináció, az odautazók biztosan nem fognak csalódni. Én összesen 7x voltam ott és most is honvágyam van..

Galéria