16 évesen kezdtem kínaiul tanulni, aztán ennek is köszönhetően úgy alakult, hogy az elmúlt 30 évből 15-öt Kínában töltöttem. Így arra a kérdésre, hogy mit csinálok Kínában, egy rövidke élek szóval szoktam válaszolni. 

Utazni pedig utazom amikor pénzt keresek és utazom amikor pénzt költök. Az évek során sok részén megfordultam már Kínának, de mint köztudott, ez egy elég nagyra sikerült ország, így még mindig van mit felfedezni és “szerencsére” olyan gyorsan változik is közben, hogy nyugodtan lehetne akár elölről kezdeni, ha véletlenül egyszer a végére érnék.

A pénzkereset elsősorban a kínai gyárak bejárását jelenti. A pénzköltés során pedig igyekszem olyan messzire utazni ezektől a gyáraktól, amennyire csak lehetséges. A távolságok miatt a gyárakhoz elsősorban belföldi légi járatok és a már-már az egész országot behálózó szuperexpressz a fő közlekedési eszköz, míg azoktól minél távolabb jutni az autó a leghatékonyabb, de természetesen minden más is előfordult már, akár azért mert az a praktikus, akár csak azért, mert érdekes. Például ősszel egy rövidebb sárkányhajó vízitúrába is belevágtunk. Ideje volt, 3 éve amatőr szinten sárkányhajó versenyzek, de a versenyek csak pár percig tartanak, mennyire más volt így kenutúra-szerűen, kellő mennyiségű étellel és itallal elindulni a Gyöngy folyón. 

Írtam útkönyvet, szerveztem számos fotótúrát és sok Kínával kapcsolatos fórumon is aktív vagyok. A Pekingről írt útikönyvem a Panoráma kiadó jelentette meg, azon ritka magyar nyelvű útikönyvek közé tartozik amit eleve magyarul írtak, a szerző több évet élt az adott városban és ott is írta meg a könyvet (pl. Kínáról tudomásom szerint nem született hasonló körülmények között útikönyv).