Számomra mindig is fontos önmagam megismerése, amiben nagyon sokat segítenek az utazások. Egy út által az ember, akárcsak a fantasztikus regényekben, kilép az időből, miközben benne marad, és rájön arra, hogy a távolság csak kilométerekben nagy, az ember-ember közötti kapcsolatokban nem az.

Jártam 10 ágyas hosteltől kezdve 50 ágyas kapszulahotelen és kanapészörfön át az 5 csillagos szállodáig. Büszke vagyok rá, hogy feljutottam a világ legmagasabb medencéjébe, ami a Ritz Carlton Hong Kong 118. emeletén, 490 m magasságban található és saját galériát készíthettem róla. Zötyögtem évtizedes, szakadt buszokon, stoppoltam zsigulival és repültem A380-as óriásgéppel. Mégis, mi az, ami mindezeket összeköti és mindezekből egyformán sokat adott? Mi az, ami belül zajlik útközben és tanulságul szolgál?

Sztori: Ültem egy repülőgépen, amire ajándékba kaptam a jegyet, ezért nem én választottam az ülést. Ablak mellé kerültem, jobb oldalra. Amikor közeledtünk az Uluruhoz, a pilóta bemondta, hogy most mindenki nézzen balra. Persze, elsőre bosszankodtam, hogy ha magamnak foglalom, megnéztem volna, melyik oldal az előnyösebb, de aztán kinéztem jobbra és egyedüliként láttam azt, amit a többiek nem, mert máshova figyeltek. Ott és akkor értettem meg a különbséget az elengedés és a lemondás között. Erről is mesélek majd Nektek, ha eljöttök erre a kerekasztal beszélgetésre.

Facebook
Weblap
Youtube

Pszichoterapeuta (és fotográfus) vagyok, számomra a lélek útjai portrékon, élethelyzeteken keresztül nyilvánulnak meg. Ehhez az egyik legjobb lehetőség az idegen világokban való elmerülés.

Mikor célszerű utazni (leszámítva azt, hogy mindig), milyen lelkiállapotban, milyen háttérrel magunk mögött? Mint pszichoterapeuta és fotográfus – remélem – elég jól átlátom azokat az élethelyzeteket, amikor nincs helye az otthonmaradásnak. Lehet a lakásban, odahaza is épülni, alakulni, de véleményem szerint nincs jobb annál, ha szokatlan környezetben, új – netán idegen – arcok között próbáljuk meglelni saját személyiségünk eddig fel nem tárt, rejtett tartalékait.

Sztori: Az én belső utam a buddhizmus ösvényein vezet. Más ezt itthon élni és gyakorolni és más a helyszínen. Amikor Lehben (Ladakh – Nyugat-Tibet) leszállt velem először a repülőgép, leguggoltam, megérintettem a talajt és sírva fakadtam. Tudtam, otthon vagyok.

Számomra alapvetés, hogy amikor az ember országhatárokon lép át, a saját határait is meghaladja. Az utazás és az erről való blogolás során újra és újra átélem ezt az élményt. Akár négy napra utazom el, akár négy hónapig vagyok távol, kikerülök a komfortzónámból. Megesik, hogy a személyiségem árnyékos oldalával találkozom, ami arra indít, hogy dolgozzam önmagamon. Megrenget az utazással együtt járó bizonytalanság, az új ingerek és az, hogy nem sülhet el mindig minden a tervek szerint. Így volt ez Brazíliában, Marokkóban, a Balti-tengernél, vagy épp Dániában.

Ezekről a külső-belső folyamatokról a blogomon is írok.

Facebook
Instagram

Több, mint 14 éve legyintett meg először a külföld élés szele, azóta a szakmai és személyes életem is összefonódott ezzel a témával. Ezt kutatom, tanítom, a magánpraxisomban pedig külföldön élőket és onnan visszatérőket támogatok önmaguk újra-megtalálásában, a nehézségeik leküzdésében.

Éltem Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, a köztes időkben Magyarországon, jelenleg pedig több, mint 7 éve Ausztriában vagyok.

2018-ban szereztem meg a doktori fokozatot Ausztriában, ahol a magyar nők külföldön éléssel kapcsolatos tapasztalatait kutattam, jelenleg a külföldön élés férfiak szempontját vizsgálom.

A külföldön eltöltött időszak alatt rengeteget változtam, fejlődtem. Zárkózott, családja, szülővárosa határait alig elhagyó emberből váltam olyan valakivé, aki most előttetek fog magáról, a tapasztalatairól beszélni. És ezzel a változással nem vagyok egyedül. Nem találkoztam még olyan külföldön élő emberrel, aki ne ment volna keresztül valamilyen jellemfejlődésen. Mindenki szembenéz a maga árnyékával és leküzdi azt. Jó erről beszélni, egymást bátorítani és inspirálni.

Ha többet szeretnél tudni rólam, látogass el a honlapomra, vagy olvass bele a külföldön élő magyar nőkről írt könyvembe (Szárnyak és gyökerek – Külföldi élet – magyar nők szemével), amelyben többek között az én történetemet is megtalálod.)

Sztori

Személyiségfejlődés külföldön

Vasárnapi családi ebéd, csak úgy zeng a ház tőlünk, ahogy körbeüljük tízen a kockás abrosszal letakart nagy családi asztalt, és édesanyám a nagy szedőkanállal meri ki a tányérunkba  a húslevest. Egymás szavába vágva magyarázzuk, kivel mi történt, amióta utoljára találkoztunk: „A múlt héten szinte csak aludni jártam haza, olyan sokáig voltam bent az irodában! Most is épp egy prezentáción kellene dolgoznom… A következő három hét nagyon húzós lesz…! A főnököm már megint összehívott hétfőre egy felesleges megbeszélést, tiszta időpocsékolás az egész, aztán stresszelhetek, hogy sikerül-e időben befejezni a munkát!” Csendben ülök közöttük, és hallgatom panaszos szavaikat, mígnem édesapám mellékesen odaszól nekem: „A jövő héten indul a tanítás az egyetemen, gondolom, már nagyon elfoglalt vagy, nem nagyon érsz rá esti programokra.” „Ja, nem, minden rendben az órákra készüléssel. Hétfőn kvízestre megyünk a barátokkal, kedden pedig beülünk egy kávézóba egy barátnőmmel” – vetem oda könnyedén. Meghökkenve áll meg a szedőkanál édesanyám kezében, szinte vágni lehet a levegőt, érzem, hogy mindenki meglepett tekintete felém fordul. Édesanyám töri meg végül a csendet: „Hogy te mennyire megváltoztál!”

Foglalkozásomat tekintve „infonomád” vagyok. Webszájtokat, 360-as fotókat, VR-túrákat, 360-as és „overcapture”-filmeket készítek.
3 kontinensen és két nagyobb szigeten vándoroltam és/vagy éltem eddig különböző körülmények között, követve egy késztetést, egy halvány érzést. Visszatekintve életem különböző szakaszaira, már tudom, több volt/van bennük mint céltalan bolyongás. Valójában, ha bármelyikünk képes az elméjét huzamosabb időre lecsendesíteni, majd tiszta elmével visszatekinteni élete bizonyos történéseire, azok együttes folyamatára, hamar felfedezhet bennük összefüggéseket, amik érdekes felismerésekhez vezethetik a “szemlélődő utazót”.

Nem tartom fontosnak saját személyem hatását a világ folyására, csak egy vándor vagyok, mint mindannyian. A bennem megfogalmazódó gondolatok mindannyiunkban megfogalmazódnak előbb-utóbb, hisz mind egyazon cél felé tartunk, egymást néha keresztező, közeli ösvényeken.

Nem a test vágyakozik az útra, hanem a lélek. A test csak a lélek (és az elme) vágyát igyekszik megvalósítani. Ebből kifolyólag az Út, bár sokszor fizikális síkra is kivetül, valójában a lélek útja. A lélek útja egy spirituális út, ami által megtapasztalunk és tanulunk. Ráébredhetünk, kik is vagyunk valójában, mit is keresünk, honnan jöttünk, merre tartunk…