Kiss Imre Károly

Dél-Afrika – Ausztrália - Kína, az eltűnő törzsek nyomában
Egzotikus helyeken, egzotikus emberekkel, három kontinensen

Idegenvezetgetésben, vetítéses, zenés előadások tartásában élem ki magamat. Ezt tettem régebben is, középiskolai tanárkodásom mellett.

Diósgyőri gyerek révén a sportolásnak is köszönhető, hogy a futóműveim még bírják a strapát. Kórustagként, magánemberként, tolmácsként és idegenvezetőként sikerült mind az öt kontinens jelentősebb országaiba eljutni. Iránytűm mindig is a történelem, a nyelvek, a zene, a természet szeretete és a kíváncsiság volt az utazásaimnál.

Bölcsészvégzettségem miatt ez tükröződik vissza előadásaimban is. Ezek szórakoztató, ismeretterjesztő jellegűek, időszerűségekkel, élményeimmel fűszerezve. Állítólag az odaillő rövid zenei betétek is telitalálatok. Egy-egy országról, vagy egy-egy világvárosról szóló beszámolóim komplex körképet igyekeznek nyújtani  az adott témáról.

Egy országos napilap programajánlójában pl. olyan címeket adtak, hogyd „Mindent Braziliáról” vagy „Mindent Tokióról”  stb. Közel 100 előadásom van. Ezeket másfél évtized óta elsősorban a Józsefvárosi Galéria és Rendezvény Központban tartom a hónap első kedd délutánján. Ott a téma művészettörténeti vonatkozásai is kiemelendők.

Az írói tevékenységemet a Csodaszép Magyarország című vaskos könyv és az Irány Magyarország könyveinek település ismertetői fémjelzik a Readers Digest kiadásában..

A külföldet is magyar szemmel látom és láttatom, kutatván mindenütt a magyar vonatkozásokat is.
Bár Krakkóban és Bécsben kórházakban is aludtam, az egzotikus útjaimat mindig szerencsésen megúsztam. Albániában géppuskát fogtak rám, San Sebastianban mellém lőttek, de itt is, Bahiában is a hullák csak mellettem feküdtek. Igaz Dél – Afrikában engem vetett le a strucc, de Tuniszban nem engem csípett meg a skorpió. Egyiptomban nekem kellett a szétesett  Bokros csomagot összeszíjaznom a reptéren. Rióban nem tőlem rabolták el az aranyláncot, hanem Psota Iréntől, Velencében sem engem, hanem az egyik utas társamat kellett kihúzni a csatornából.. Mindezeket és egyéb sztorikat is igyekszem beleszőni élménybeszámolóimba a járatlan utakon fesztiválon.

Idegenvezetgetni mostanában Közép -Európában a KEN-EDI Travelnél szoktam szabadúszóként.

Szöveges zeneszerzeményeim a migrációval kapcsolatosak, illetve az ezzel kapcsolatos szatírikus, vitriolos, humoros írásaim érnek el frenetikus hatást. Mindeddig sajnos a médiánál falakba ütköztek.

Mostani előadásomban főleg Afrikáról vetítek, amelyben bepillantást nyerünk kulturájukba, mindennapjaikba, illetve milyen jövővel szembesülnek majd a gyökerüket vesztő törzsi népek.