Kovács P. Attila

fotográfus

Fotókiállítás a Járatlan Utakon Fesztiválon

Kovács P. Attila vagyok, fényképezéssel, grafikai tervezéssel, nyomdavezetéssel foglalkozom. Mindhárom tevékenység a hobbim és a munkám is egyben. Ennek köszönhetően, mindennapi ténykedésem nem munka-végzésként élem meg, hanem olyan tevékenységként, amelyet bármikor szívesen végzek szabadidőmben is.
A fotózás már általános iskolai tanulmányaim óta hobbim. Első megbízásomat 14 évesen kaptam. Azóta máshogy látom a világot, sokszor az objektíven keresztül, más perspektívában. Az egyetem elvégzése után a Mikroszámítógép Magazin, az Új Alaplap munkatársa, az ELTE ÁITFK számítástechnikai tanszékének oktatója voltam. Tanítottam a Foto Art fotósiskolában, ahol egy különleges tantárgyat, a panorámafotózás rejtelmeit ismertettem meg a hallgatókkal és esküvői workshopokat is vezettem.

Fotókiállítások szervezésével is foglalkozom. Roland, EPSON és HP márkájú poszternyomtatón készítjük a kiállításra a képeket. Szeretem, ha a munka összes folyamatát én készíthetem, a fotózástól a fotókönyvig, a plakátig, katalógusig vagy szórólapig. Ebben az esetben már a fényképeket is úgy tudom elkészíteni, hogy az harmonizáljon a tervvel, amely a fejemben megszületik.

Kedvenc területem a fejlődő országok életének megörökítése. Ezekben a szegény országokban sokszor találkozom boldog emberekkel, ami a fejlett országokra kevésbé mondható el. Itt vannak még pozitív emberi kapcsolatok, a szomszédok ismerik egymást, az emberek az utcán élnek társadalmi életet, szinte mindenki ismer mindenkit. Ennek megörökítését küldetésként fogom fel, addig kell ebben a közegben fényképezni, amíg lehet és amíg még nem tör be a civilizált világ közönyös valósága. Ennek ellentmondásnak látszik, hogy az amerikai kontinensre is mindig szívesen visszamegyek. Közép- és Dél-Amerika mindig is a kedvenceim közé tartozott, de amióta az USA nemzeti parkjaiba egy megbízás során eljutottam, azóta legkedveltebb fotózási területemmé vált. Régebben nem is gondoltam, hogy ebben a túliparosodott országban milyen szép természeti kincsek lehetnek, és arra mennyire nagyon vigyáznak. A parkok tiszták, emberbarátiak, a természeti kincseket meghagyják a maguk világában, a legkevesebb emberi beavatkozással. Az állatvilágról nem is beszélve, ami a fotósoknak egy paradicsom. Európával ellentétben, ahol lessátorból, sok türelemmel lehet egy szép állatfotót elkészíteni, Amerikában az állatok szelídek, nem félnek az embertől, a szabadban kiváló képeket lehet készíteni és közelről lehet őket megfigyelni.

Az útjaim során mindig már jóval indulás előtt felkészülök a fotózásra, megtervezem, hogy mikor hova érdemes menni, mikor hol a legjobbak a fényviszonyok. Ezzel sok időt spórolok meg és céltudatosan megyek a témára, de mindig vannak meglepetések, mindig találok valami újat, amit érdemes lencsevégre kapni. Fényképeimből könyveket készítek ügyelve a fotók és a szövegek egyensúlyára. Elsőként a művészi értékű képeket választom ki, majd a folyamatosan kialakuló szöveghez a dokumentarista képeket. Próbálok rövid, de érdekes történeteket megosztani az olvasóval, ami mindenkinek újat mondhat és próbálom a könyveimben a magyar vonatkozású dolgokat is megmutatni. Eddig Budapestről, Mexikóról, Madeiráról, Burmáról írtam könyvet. Most az India bemutatásáról szólón dolgozom, ami várhatóan 2016 őszén jelenik meg az ismert könyvesboltokban.

További információkat és fotókat személyes weboldalamon találtok.

Tovább Attila weboldalára