Yeti vagyok és 7 éve kezdődött a magashegyek iránti szerelmem, amikor véletlenül – vagy inkább a sors által – kerültem a tél közepén az Everest alaptáborába, ami életem legeslegelső túrája volt. Később elkezdtem sziklát mászni Angliában, az Alpokban és Észak-Afrikában. A téli mászást Skóciában és Walesben gyakoroltam.

A Himalájában 6 magashegyi túrát tudhatok magam mögött, ebből a fele térkép nélküli, s részben önellátó volt. A perui és argentin Andokban 3 teljesen önellátó és térkép nélküli magashegyi túrának vágtam neki és csináltam végig.

Ha szeretnétek tudni, hogyan is kell testileg, lelkileg, felszerelésügyileg felkészülni a magashegyekre a világ megannyi pontján, gyertek el a workshopra! Ha azt is  szeretnétek tudni, miért jó magas hegyekben levegő után kapkodva gyötrelmesen szenvedni, majd állandóan visszavágyni, akkor is gyertek el! 🙂

Sztori: Az Andokban egy túra közben találkoztam egy párral. Időközben elhagytuk a srácot – vagyis a srác hagyott el minket, mert a barátnője lassú volt, akivel én maradtam, hogy mégse bolyongjon egyedül. Aztán kiderült, hogy a lány utálja a srácot és csak egyszer találkoztak Tinderen. A nap folyamán át kellett menni egy 5000 m magas hágón, amit a lány már nem bírt. Pont a hágó tetején döntött úgy, hogy elment minden ereje. Ez nem volt szerencsés, hiszen a szél kegyetlenül fújt és a nap már kezdett lemenni, minden kezdett megfagyni. Gyorsan felállítottam a sátram, mivel az övé a barátjánál volt, de kiderült, hogy hálózsákja sincs, mert azt is a srác cipelte. Mindenem ráadtam, nejlon zacskót is húztam a lábára. Vizünk már jó ideje nem volt, ezért valami maradék száraz kekszet legyűrve nyugovóra tértünk. Másnap megtaláltuk a srácot. Nekem happy-ending volt ez a túra, nekik kevésbé… Fura tanulság a magashegyekben: a második randira ne magashegyi túrára menjetek! 🙂

Ha nem is egy magashegyi kaland, de 3,5 hónap nomádolás Patagóniában is segíthet felkészülni a természet szerelmeseinek a nagy kalandra.

Régóta túrázom és pár éve kicsit komolyabban foglalkozom hegymászással. Korábban már jártam néhány három-, illetve négyezres csúcson az Alpokban. Dél-Amerikában volt szerencsém megmászni egy működő vulkánt, a Villaricát, a Chachanit 5670 méterig és a Mistit (5822 m), valamint felküzdöttem magam a világ legmagasabb homokdűnéjére, a Cerro Blancora (2078 m). Végigjártam a klasszikus W-túrát a Torres del Paine Nemzeti Parkban (4 nap), a Vuelta al Huemult a dél-patagóniai jégmezőhöz (4 nap), valamint a Cuidad Perdidához Kolumbiában. Azt hiszem, van némi tapasztalatom ahhoz, hogy részt vegyek ezen a workshopon.

Sztori: Nazca mellett van a világ legnagyobb homokdűnéje, a 2078 méter magas Cerro Blanco. Ide általában csoportosan mennek és sandboarddal jönnek le. Mivel szezonon kívül napokig nem akart összejönni egy csoport, egyedül vágtam neki. A lábnyomokat követtem, amíg tudtam, de ez egy idő után a homokkal szembeni reménytelen küzdelembe csapott át. Új irányt keresve végül többórás küzdelem után felértem a tetejére. A látvány és az érzés mindenért kárpótolt. Lefelé már könnyű volt és tudtam, hogy merre kell menni: azokat a lábnyomokat követve, amiken először felfelé próbálkoztam.

Nekem a hegyek világa jelenti a nyugalmat, az adrenalint, a gyönyört és a mozgást. Bármilyen mászásról van szó, a rövid sportmászástól kezdve a mix-mászáson keresztül a technikás magashegyi mászásig – minden jöhet. A fotózás és videózás a másik mániám, amit szintén a hegyekben űzök.  Bővebben:

Weblap
Youtube

A hegyek világa, a hegymászás bárkinek elérhető, de igen eszközigényes technikai sport. Vagy talán nem is sport, életstílus. A beszélgetésben megtudjátok, hogyan lehet életre szóló élményeket szerezni a hegyekben megfizethető, elérhető módon. A technikai oldalával is megismerkedhettek.

Sztori: 7 éves koromban apám kitalálta, hogy menjünk fel a Malomvölgy (Tardos) oldalában, csak épp nem a megszokott úton. Nagyon könnyű, lentről mégis veszélyesnek tűnő sziklákon másztunk föl; valószínűleg ez indította be a mászó karrieremet…