Ötéves voltam, amikor először jártam külföldön: Prágába repültem a szüleimmel. Innentől kezdve térképeket, zászlókat és repülőgépeket rajzoltam. Aztán kaptam az ágyam fölé egy Európa-térképet és folyamatosan azt nézegettem. Itthon válogatós gyerek voltam, de külföldön mindig mindent megkóstoltam. Később megtanultam öt nyelvet, az érettségi bizonyítványomat Genfben, a diplomámat Strasbourgban állították ki. Az érettségivel együtt idegenvezetői képesítést is szereztem, már saját erőből is tudtam utazni, barátaimmal pedig nyaranta hátizsákos túrákra indultunk. Nem volt többé megállás.
Ennek ellenére most, 37 évesen hétfőtől péntekig egy irodaházban ülök. Compliance területen dolgozom egy multinál, ráadásul még szeretem is. Viszont a hétvégék és az éves szabadság napjai továbbra is az utazásról szólnak. Amikor csak tudok, útnak indulok. Innen a blogom neve is: „Yalla”, azaz gyerünk, indulás arabul.
A sok indulás eredményeként eddig négy kontinens 83 országába jutottam el, 255 Világörökség-listás helyen jártam, 314 repülőút során 43 napot a levegőben töltöttem és bár a leghosszabb külföldi utazásom is csak 1 hónap volt, az összes eddigi utam együtt bő három évet tesz ki az életemből. Mindezt miért csinálom? Mert ennél nincs jobb. Mert minden egyes napom színesebb lesz, még akkor is, ha éppen nem vagyok úton. Amikor kiszállok az autómból a céges parkolóban egy hűvös reggelen és a norvég fjordok levegője jut eszembe. Amikor összeszorul a szívem a szíriai hírek láttán, de nekem Aleppó akkor sem a fegyverek ropogása, hanem az, ahogy a müezzin és a templomi harangok egyszerre töltik be a sikátorokat. Amikor elhúz mellettem egy motoros pizzafutár és én a nápolyi pizza ízét érzem. Amikor egy rég nem hordott nadrágom zsebében megtalálom egy kiotói étterem számláját. Amikor sikerül valamit akciósan megvenni és a spórolt összeget rögtön repülőjegyekre számolom át a fejemben.
