Tóth Tímea

Ha 4 kerékkel több jutott a kelleténél
Kalandozások kerekesszékkel

Tóth Tímea vagyok. 40 éves, informatikus, project manager. Kerekesszékes. Kalandozó. Látszólag egészségesen születtem, 11 hónaposan lettem beteg. Mint évtizedekkel később kiderült, genetikai eredetű izomsorvadásom van. A világjárást orvosi vizsgálatok miatt kezdtem, 1980-ban, Párizzsal. 1991-92- ben Németországban fél évet töltöttem, kórházban. Ez az időszak sok mindent meghatározott az életemben.

Tetszett a kinti multikulti környezet, nem okozott gondot idegen nyelven megszólalni. Azóta szerencsére csak az utazás kedvéért utaztam, a kórházakat sikerült elkerülni – bár a kerekesszékem lapos gumiját több országban kellett már gyógyítani.
Gimnazistaként voltam Angliában, később bejártam NyugatEurópa nagy részét.

Egyetemistaként 1999-ben részt vettem egy csereúton, amit az ELTE és a Bordeaux-i egyetem mozgássérült diákjai számára szerveztek, vagyis inkább szerveztünk. Akkor még sokkal nagyobb volt a különbség akadálymentességileg Magyarország és külföld között – ennek a csökkentésén dolgozunk jó páran azóta is.
2008-ban Marokkóig merészkedtem, 2015-ben pedig valóra vált a nagy álmom, egy USA-körút. Jó ideje nem hozom a frászt az utazási irodákra azzal, hogy kerekesszékkel utazom, inkább magam szervezem az útjaim.

A kerekesszék látszólag akadály egy utazás során (is 🙂 ) – több előre tervezés kell, de sok előnye is van a dolognak. Nem csak arra gondolok, hogy gyakran kedvezményes árú a „mozgi” jegy, vagy hogy turistalátványosságoknál, ha hosszú a sor, előre engedik a székest, hanem arra, hogy mást látok, mint az átlag.
Szimplán azért, mert gyakran máshol van az akadálymentes bejárat, mint a rendes, más úton tudok haladni, mint a többiek.
Gyakran más utakon járunk, mi székesek – és közben mégis ugyanaz az utunk.

Eszembe jut egy régi történet. Vizsgaidőszak volt, pár csoporttársammal a folyosón ültünk. Lélekben már a nyárra készültünk. Valami biciklitúráról volt szó. Jössz te is? – kérdezte tőlem egy lány. Lenéztem a kerekesszékemre, és nevetve mondtam: háááát, végül is a kerekeim megvannak hozzá, csak rossz sorrendben. Arra a túrára végül nem mentem el, de sok más útra igen.

Végig normál iskolába jártam, akkoriban, amikor az integráció még nem volt divat. Talán innen ered, hogy menni akartam mindig is, mindenhova, ahova az ún. normális emberek mentek – még ha négy kerékkel többel megáldva ez kicsit nehezebb is. Aztán néha csodálkozom, hogy hogyan is keveredtem épp oda, ahol vagyok… Egy soksávos francia autópályára éjfél után, gyalog… Valami kis hajóra
Velencében, amire csak úgy lehet felszállni, hogy egy másik hajón emelnek át… Vagy egy szlovén barlang mélyére.
Az utazások többségéről írtam is, hátha így másoknak már kevésbé lesz járatlan az út, amit én már bejártam. Vagy inkább gurultam…

Honlap: http://www.tttimi.hu/
E-könyv: The spirit of America http://online.fliphtml5.com/sjag/fdus/#p=1
Bemutatkozó videó: https://youtu.be/ZGvCX1yDoSM