Workshop

Vízumok, határőrök, rendőrök, bürokraták

Hol informálódjunk, hogyan vágd át/ki magad?
Történetek, ötletek

Tanulságos és vicces történetek arról, hogy kezeljük utazásaink során a kellemetlenkedő bürokratákat és a korrupt rendőröket.
Mennyire kell előre megszervezni a vízumok beszerzését? Van-e olyan, hogy az embernek visszutasítják a vízumkérelmét? Mit tegyen az ember, ha nem engedik felszállni a repülőre mert szerintük nincs megfelelő vízuma. Érdemes-e jóban lenni és barátkozni a határőrökkel? Mennyire szigorúak a határátlépés hivatalos szabályai? Milyen esetben lehet / kell a helyi rendőröktől segítséget kérni?

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

Workshop előadók

Vándorboy

Vándorboy vagyok, nem áll tőlem messze a kalandozás. A korábbi életemben is ezt tettem, független rádióztam, Buddhista Főiskolán tanultam, világutazó lettem, majd ezen fesztivál létrehozója, működtetője vagyok, s egyébként túravezetőként dolgozom több cégnek is.
Mivel 153 országban utaztam, elkerülhetetlen, hogy ne csak az EU konfortos nem-határait lépjem át. Filozófiám, hogy az utazás az inkább a saját határaink átlépése, de amint elérünk távolabbi kontinenseket már belebotlunk a bürokratikus vagy/és korrupt zónába. Én utálom ezt a kiszolgáltatott helyzetet, mert hiába van nekem igazam, nála a fegyver és a pecsét, ő dönt rólam. Persze vannak egyéb határátkelős sztorik is, pld Csád-Kamerun-Nigéria sztori a Boko harammal, Gabon-Congó 3 napos gyaloglás maláriásan, Kolumbia, Indonéz-pápua , Török-Kurd, Malawi- Zambia Türkmén- Irán, vagy Pakisztán- Irán határokon. Bármiről szívesen beszélek, ha kérdeznek.
Ha bármi kérdésetek van, akkor kérdezzetek, biztos tudunk ötletet adni és inspirálni, hogy ne maradj otthon.

weblapom: http://vandorboy.com

Sztori: Elefántcsont part

Eleve vízum nélkül érkeztem, mert Guineában hétvégén zárva voltak követségek és volt egy jó stoppom. De elakadtam a Libériai határon, s ugyan megengedte volna, hogy lefizessem, de szerinte nem jutottam volna nagyon messze, így lebeszélt róla. Ezért őserdőben csimpánzokat néztem, s utána maradt Elefántcsontpart, ahova szintén nem volt vízumom, de mivel az Északi részt a lázadók tartották ellenőrzés alatt, így vízum nem is kellett, – mondták, hogy majd az első városban kapok – hanem mindenki kp-t akart.
Marad a check pontoknál az illetékes fegyveresekkel az egyetlen fegyverem: az alku. Sajnos 20 km-ként volt ilyen zsarolópont, így az egyik barátságosabb zsaroló tiszttel sikerült megegyeznem. Mivel kérdezett Európáról, hogy ott milyen az élet, beszélgettünk, elkérte a kontaktomat. Erre meg nekem is volt egy kérésem. Ha ő tényleg olyan nagy főnök, mint mondja magát, akkor intézze el, hogy ne húzzanak le minden sorompónál, hanem adja oda a számát, és mondja el azoknak, hogy én már kifizettem neki. Így is történt, s szerencsésen megérkeztem „a városba” ahol persze ugyanúgy nem kaptam vízumot, így továbbra is okosba kellett megoldanom az utazást.

Szilasi Ildikó Hermina

Kólával és öngyújtóval…harcaim az afrikai bürökrácia “tigriseivel”

Afrika 24 országában jártam az elmúlt 15 évben Afrika-szakértőként, az Utazz Afrikába Utazási Iroda alapítójaként. Három évet a Kongói Demokratikus Köztársaságban töltöttem, ahol még a szakirodalom is ír a “bürokrácia tigriseiről”, akik lesben állnak, hogy az expedíciód, utazásaid, életed lépten-nyomon megnehezítsék. Az ilyen esetek Angolától Burkina Fasóig számos anekdotikus és felejthetetlen élményt produkáltak, és persze rengeteget tanultam arról is, hogyan lehet az ugratós-viccelős és más módszerekkel leszerelni egy-két izgága katonát, rendőrt Afrika-szerte.

Weblap: www.utazzafrikaba.hu

Sztori:
Kinshasa belvárosa. 4 sávos sugárút, mundele (lingala nyelv, jelentése: fehér) vezeti a terepjárót. Alacsony, köpcös kongói rendőr megállít, vagy inkább belénk köt. Papírok, igazoltatás, mindezt a forgalom kellős közepén. Szokásos rítus kezdődik: hatalomfitogtatás, megyünk a rendőrségre, elveszi a papírjainkat stb. Én csak ülök, mosolygok, tisztelettudóan lingalául mokonzinak, főnöknek nevezem, mélyen bólogatok, hogy mennyire igaza van, de hogy szánjon meg minket, eltévedtünk, tulajdonképpen pont a másik irányba mennénk, nagyon forró nap van, meghívhatom-e egy kólára. Már áll is haptákba, ő is mosolyog, átveszi a két dollárt, mindkét irányból megállítja a forgalmat, és a dupla záróvonalon át, sípolva vezényel, mi pedig kényelmesen megfordulunk s elindulunk a másik irányba. Ez egy tipikus jelenet, amivel Kongóban- és Afrika-szerte találkozhat az utazó.

Both Emese

Both Emese vagyok és a határátlépéseket vízumokat és a különböző szervekkel való egyezkedést mindig is nagyon stresszesnek tartottam. Léptem már át határt repülővel, gyalog, vonattal, busszal és biciklivel is, és mindegyik egy kicsit másféle élmény és másféle félelmekkel jár. Mondták már nekem reptéren, hogy nem szállhatok fel a gépre, mert nincs meg a megfelelő vízumom, és nevettünk már azon, hogy nemlétező országból jöttem, amikor a kínai határon nem bírták beazonosítani a magyar útlevelet. És kértem már rendőröktől segítséget mikor nem volt hol aludnunk és nem volt mit ennünk mert elfogyott a helyi valutánk és nem fogadták el az automaták a kártyánakat.

Sztori:
Üzbegisztánban az a szabály, hogy a határon belépve minden értéktárgyat, pénzt és járművet be kell vallani, ami az embernél van, az értékével együtt és a külföldiek elvileg nem sátrazhatnak és nem alhatnak helyieknél (couchsurfing is tilos). Kilépve pedig az ember nem távozhat több pénzzel mint amennyivel belépett és be kell mutatnia az igazoló papírokat, amik azt mutatják, hogy minden este szállodában aludt. És elvileg ha ezekből bármi nem stimmel, akkor nagy bajba kerülhet az ember. Ez a hivatalos álláspont. Belépve az országba mi egy csomó mindent nem vallottunk be, és a határőrök annyira el voltak foglalva a fotóink nézegetésével, hogy egyálatlán nem érdekelte őket hogy mit viszünk be. Kifelé pedig az Üzbég-Kazah határon senki nem kért semmiféle bemutatást, igazoló papírt vagy bármit, hanem a következő párbeszéddel elintéződött a határátkelés : Határőr : – Túristák vagytok ? – Mi : Igen. Határőr : És miért akartok Kazahsztánba menni ? Mi: – Mert túristák vagyunk.

Mózer Bernadett

Sziasztok, Betti vagyok, sokat utaztam, nagyrészt egyedül. Legtöbb tapasztalatom Dél-Kelet Ázsiában szereztem, de jártam már Ausztráliában, Indiában és Közép Amerikában is. Imádok fotózni és a helyiekkel időzni útjaim során.

Sztori: Elindultam 2014 elején Dél-Amerikába. Aztán a kontinens Közepéig jutottam, és annyira beszippantott Mexikó, Guatemala és Nicaragua, hogy délre már el se jutottam. Kellett nekem Kubában kezdeni….