Rácz Edit

Rácz Edit vagyok. Történetem gyermekkoromban kezdődik, mikor is a szüleim telente az akkori Csehszlovákia síparadicsomába, Rokytnicebe vittek síelni, hátha megszeretem, de én makacsul csak szánkózni akartam. Egy idő után feladták. Viszont az utazás szeretetével megfertőződtem. Gyönyörű emlékeim vannak 13 éves koromból, amikor is busszal nekiindultunk és Rodostón keresztül megérkeztünk Isztambulba. Elvarázsolt a kelet. A színeivel, illataival, a Boszporusszal, a bazár forgatagával. Édesanyám, látva utazás utáni vágyamat terelgetett az idegenvezetői pálya felé, el is kezdtem tanulni a gimnáziumban fakultációként, de vizsgázni már nem vizsgáztam le belőle. A szalagavatómra való készülés során ugyanis kikristályosodott, hogy a tánc, ami 4 éves koromtól jelen volt komoly szinten az életemben, lesz a hivatásom is. A táncpedagógusi mindennapok az iskolai szünetekkel viszont megadták az időbeni lehetőséget az utazásaimhoz. Az életünkhöz hozzá tartozott a világ felfedezése, nem is kis mennyiségben. Újítók voltunk sok szempontból. Egy idő után magunk szervezte utakra mentünk, ami 20 éve még nem volt annyira elterjedt, mint manapság és mivel internet sem volt még, nem is volt olyan egyszerű. Viszont elmondhatjuk magunkról, hogy mikor a Jordán Király együttműködésre lépett a Magyar Kormánnyal és charter járatokat indított Jordániába a turizmusuk fellendítését célzóan, mi az elsők között voltunk, akik Jordániában tölthettük a szilvesztert. Ott pedig egy helyi taxissal összebarátkozva fedeztük fel az országot és láthattunk bele, valójában hogy is élnek a helyiek. Fantasztikus élmény volt. Megállíthatatlanul szerveztem az utakat pl. Dubajba, amikor elindult a The Palm építése és még az az ország sem volt túl népszerű úti cél a turisták körében. A magyaroknak még fogalma sem volt róla, merre vannak a Zöld-foki szigetek, mi már 10 napot töltöttünk el ott. Felfedezhettük Moszkvát, Szentpétervárt, Karéliát is. Fantasztikus élmény volt a thaiföldi szilveszterünk is. Jártunk több kontinensen: Európában, Afrikában és Ázsiában is. A húszas éveim végére már 30 országban jártam. Amíg a kisfiamat vártuk, abban a 9 hónapban Magyarországot jártuk, majd a születését követően sajnos vége szakadt a jó világnak. A válság, majd a válásunk, az egyedülálló szülői lét következtében csak a vágyakozás és az Utazás kiállítások maradtak. Kiderült azonban, hogy a korlátok csak az én fejemben léteztek.

Sztori: 10 év után már nagyon mehetnékem volt és az élet elkezdett támogatni ebben. Vándorboy Kultúrák összehasonlítása egy világutazó szemével című előadása elindította a lavinát. Megismertem egy csomó bloggert és utazót. A végleges lökést azonban a Járatlan Utakon Fesztiválon egy előadás adta meg. Utaztunk repülővel, autóval, busszal de a vonat kimaradt, így beültünk a kisfiammal két székely srác Eurogóbék előadására. Elmesélték, hogy járták be Európát vonattal, 1 hónap alatt egy Interrail jeggyel. Az előadás végén elhangzott a költségek számbavételénél a vonatjegy ára és az, hogy egy felnőtt jegy megvásárlása mellett kettő 12 év alatti gyermek ingyenesen utazhat. Ránéztem a kisfiamra  aki akkor 10 éves volt és megkérdeztem Tőle, lenne-e kedve ehhez, mert a következő nyár az utolsó lehetőségünk ebből a szempontból. Természetesen igent mondott, de, hogy mire, arról akkor még én sem tudtam, hogy mennyi segítő körülmény, mennyi segítőkész ember és mennyi szervezés kell majd ahhoz, hogy ma azt írhassam, hogy 9 országos körutat tudhatunk magunk mögött tengernyi élménnyel. Mivel ilyen jól sikerült a tavalyi utunk, vágytunk rá, hogy mehessünk újra. Kiderült, hogy ha a gyermek megkezdi az utazását a 12. életévének betöltése előtt, akkor még újra vonatozhatunk az Interrail jeggyel és így idén majdnem 2 hónapot töltöttünk külföldön. Újabb 9 országot látogattunk meg, köztük a balti államokat, ami régi vágyam volt. Utazási élményeinek megosztásával egyrészt a nekünk segítőknek szeretnénk köszönetet mondani, ezen felül pedig szeretném inspirálni a gyermekes, akár egyedülálló szülőket is arra, hogy ne adják fel az álmaikat és merjenek elindulni.

Lohonyai Dóra