Kerekasztal

Blogok, bloggerek, könyvek, inspirációk

Blogok – a világ, ahogy mások fejében összeáll

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

Kerekasztal előadói

Dr. Fülep Teofil (VeloTeoFoto.net)

Középiskolásként kezdtem a túrás, természetjáró életmódomat, majd 20 év után „vettem észre”, hogy van mondanivalóm a túrasportok számára. Így született meg az első komoly turisztikai munkám (A túravezetés mestersége), és kisebb munkák is készültek. A túrázásaim „melléktermékeként” természetkutató és úti fotós lettem. 30 éve túrázgattam és utazgattam, amikor blogolásba kezdtem, teljesen a nulláról, és közben e-learning túravezetői tananyagot írok.

A módszertani és technikai fejlődés, az összegyűlt ismeretek és felismerések nem maradhatnak haszontalanul, ahogyan a született adottságainkat is kamatoztatnunk kell. Ez ösztönöz az újabb és újabb munkákra, ami – ha még nem is megfelelően –, de a megélhetésem részévé vált. A blog pedig az újabb tartalmak írására ösztönöz. Nincs is értéke olyan útnak, túrának, amiről nem lesz jó blogcikk szuper fotókkal.

Bármi van bennünk, írjuk le, és bármit alkotunk, előbbre visz az életben – ezekről beszélgethetünk a kerekasztalon.