A 14. Járatlan Utakon Fesztiválon koreai élményeimnek állítok emléket, de ha korábbi kalandjaimra is kíváncsi vagy, akkor Utazoszaurusz néven találsz meg az interneten. Hétköznapokon grafikai és fotográfiai berkekben mozgolódom, polgári nevemen Adriként, míg szabadidőmben, leginkább Európában, a Dinós lány ként. Vannak még terveim és hosszú a bakancslistám nekem is, így örömmel veszem, ha velem tartasz, akár csak virtuálisan is. Kövess Facebookon vagy, Instagramon az #Utidino oldalakon!

“Minden lehetséges” írtam a tükrömre, mikor még csak álomként lebegett előttem Dél-Korea, az ország, ami a tradíciók és a magas technológia fellegvára.

Azóta eltelt pár év, én pedig kétszer is megjártam távoli ázsiai célpontom, az utazás pedig megtanított még egy fontos dologra: olyan, nincs, hogy sehogy se legyen.

Megtanultam egy idegen kultúra alapvető szokásait, biztosan forgatom a tus tollat, ha éppen hangülöket kell kanyarítani és bővítettem a tudásomat a világunkról.

Dél-Korea nem csak a Samsung és a technológia óriás léptékben fejlődő kistigrise, de a hagyományok fekete öves teakwondo mestere is, s nem árt, ha tiszteletben tartjuk a szokásokat, s tisztában vagyunk vele, hogy az idősebbeknek bizony igazuk van, és tekintélyük, az éveink száma és a vércsoportunk pedig nem magánügy többé.

Dél-koreai látogatásaim csak még jobban megerősítettek, hogy bizony milyen keveset tudok saját hagyományainkról, a gyökereimről, s biztossá tettek abban, hogy még többet akarjak tudni, kérdezzek és tanuljak.

Dél-Koreába a tánc lévén jutottam, pedig nem voltam sosem táncos. Mégis öt évemet szenteltem az országnak és a kultúrájának, hogy általuk megismerjem a saját országomat. Hálás vagyok ezekért az évekért, s örömmel osztom meg másokkal is.

Japánt már jól ismertem különböző animációs filmek és animék világán keresztül, amikor kedvet kaptam megmászni a Fujit. 3 hetes barangolás lett az ötletből Japán különböző városaiban, múzeumaiban és csodás fesztiváljain. Aludtam buszon, hostelben, hegyi kunyhóban szardíniaként a többi hegymászóval és hétköznapi emberek nagymamájának futonján. Tulajdonképpen így utólag visszagondolva meglepően sok nagymama futonján… Láttam kabuki előadást, viseltem yukatát, és lopakodtam fülemülepadlón, mint egy ninja. Egy mangakissában pedig végiglapoztam a kedvenc manga sorozatomat japánul (nem értek japánul), mert a vége még nem jelent meg angol nyelven és kíváncsi voltam mi történik.

Korea pedig a szívem egyik csücske. 3-szor jártam földjén, többször léptem föl fesztiváljain, és már vagy 10 éve tanulom hagyományos táncait, zenéit. A magyarországi Mugunghwa táncegyüttesben tanultam a kard-, legyező-, dob- és egyéb táncokat, a Mindeulle együttesben pedig a gayageumöt, samulnorit, dansot, sogeumöt. Többször volt szerencsénk koreai szervezésű nemzetközi versenyeket nyerni (K-Community Challenge, Talk Talk Korea) ének, fotó és kortárs hagyományos zene kategóriában. Gayageumöt is tanítok a Koreai Kulturális Központban illetve alkalmanként egyetemi óraadóként adom át tapasztalataimat a magyar ifjúságnak.

Koreában is több várost és falut meglátogattam, hol barátoknál, hol hostelben, kollégiumban vagy nemzeti hagyományos zenei központokban töltve az éjszakát. Egyszer még buddhista templomban, illetve egy fürdőben is. Otthon érzem már magam CU-k, kimbap tekercsek, hanbokok és a koreai betű világában, van kedvenc piaci csemegém, zacskós magteám és könyvesboltom. Élveztem a friss nyers marhahússzeleteket és a virágokból összeállított bibimbapot egyaránt és doboltam vagy énekeltem már hajnalig makkollival nedvesített torokkal 😊

Beszélgessünk jót mindkét nagyszerű világról! 😊