Magamról
Sziasztok!
Tina vagyok, a BME-n építőmérnök hallgató, a húszas éveimben járok.
Szeretek kilépni a komfortzónámból és feszegetni a határaimat. Mindig is vonzott az ismeretlen, ezért már fiatalon olyan utakba vágtam bele, amikről sokan azt mondták, lehetetlenek – főleg anyagilag.
A megismerkedésem után alig két hónappal Jordániában stoppoltam, majd nem sokkal később két hónapos Interrail bérlettel bejártam Európa 9 országát. Vonatoztam, stoppoltam, túráztam, vadkempingeztem, és 25 kilós hátizsákkal jártam olyan helyeken, ahol korábban még sosem.
Amikor hazaértem, tudtam, hogy ebből az utazási módból rendszert csinálok. Rájöttem, hogy egy kis odafigyeléssel olyan dolgok is megvalósíthatók, amik addig elérhetetlennek tűntek.
Így 2023 nyarán felkerekedtem, és stoppolva, sátrazva 17 nap alatt bejártam Izlandot is.
Egyetemista pénztárcából, Európa legdrágább országaiban úgy utaztam, hogy nem hagytam ki semmit anyagi okokból – múzeumokat, belépőket sem. Mégis kevesebbet költöttem, mint amennyit itthon költöttem volna, így nemcsak élményekkel gazdagodtam, hanem a pénztárcám sem lett vékonyabb.
Az előadásaimban nemcsak konkrét utakat mutatok be, hanem azt is, hogyan változtam az évek során: felszerelésben, utazási módban, gondolkodásban és személyiségben. Szeretném átadni azt a szemléletet és valóságérzetet is, amit a komfortzónámból való kilépés adott.
Az utazásaim legnagyobb tanulsága számomra az, hogy mennyit adnak az emberek. Stoppolás és túrázás közben volt, hogy útitársakra találtam, máskor befogadtak a házukba vagy az udvarukba, és életre szóló barátságok születtek. Minden eddiginél jobban megszerettem a természetet, a kincseit, és sokkal jobban értékelem, mint korábban.