Guatemala a színek, illatok és ellentétek földje. A húsvéti héten az utcákat lila és kék ruhás körmenetek töltik meg, virágszőnyegek borítják a köveket, és a tömjénfüst lassan száll fel az égre. Ezek a szertartások nemcsak vallási élmények, hanem a közösség mély összetartozását is mutatják.

Az ország másik arca a dzsungel mélyén rejtőző maja piramisokban él tovább, ahol az idő megállni látszik, és a kövek még mindig az ősi istenekhez szólnak. De Guatemala lelke nemcsak a templomokban vagy a romokban él, hanem a falvakban is: a piacok színes forgatagában, a kukorica illatában, a kézzel szőtt textíliák mintáiban.

Különösen megragadó a halottakhoz való viszony: a temetőkben a lángok körül gyűlik össze a közösség, a szertartást pedig egy sámán vezeti. Alkohol és füst emelkedik a magasba, mintha üzenet lenne a túlvilág felé. Ebben a pillanatban az élők és a holtak közötti határ elmosódik: az emlékezés, a közös jelenlét és az ital szimbolikus megosztása újra összeköti a családot. A temető így a gyász helyett a kapcsolódás, a találkozás terévé válik.

Előadásomban bemutatom, hogyan fér meg egymás mellett a mély vallásosság, az ősi hagyomány és a mindennapok egyszerűsége. Guatemala nem csupán látnivaló, hanem érzés: színek, hangok, illatok és emberi történetek találkozása.