A 42 története

– az utolsó nagy kalandunk

Előadó: Rakonczay Gábor

“A félelem a barátom.” – Ha nem akarsz halogatni, félúton megállni vagy kudarc esetén a padlón maradni, akkor inspirálódj, és szerezz tudást első kézből.

„Átkeltem az óceánon, hogy lássam az erőt, mely a világot mozgatja…

…még 20 nap. Egyrészt már kevés ezen a nyers és értékes helyen, másrészt tökéletesen rendben van ez így.
Beleragadva ebbe a folyton mozgásban levő végtelen térbe, az agyam lassan elengedi a különböző módon szenvedést generáló dolgokat. Mérhetetlenül több ez annál, mint amit együgyűségemben átláthatok. Az elme itt már nem nyerhet és kifáradva elalszik mint ősszel a természet. Marad a szándék. Az akarat. Az a valami, ami hajtja az embert. Az élet. Aminek nem az okát kell keresni. Csak azonosulni vele.

Gyerekként azt hittem ez vagyok én. Aztán módszeresen átmosott a teremtett világunk és nemcsak eszközöket adott a kezembe, hanem meggyőzött valami másról. Most pedig újra itt vagyok. Nagy utat teszek meg, de úgy néz ki eljutok ahhoz a kissráchoz, aki már akkor készen állt, amikor ezt még meg sem tudtam fogalmazni.

…75 nap és 10 óra után elértem Antigua kikötőjét, mintegy 5123 kilométer után. (A 2024-es Európa-Kanári szakasszal együtt, összesen 108 nap telt el és ezzel a teljes táv 6553 kilométer lett.) A 2012-es 77 napos utam után ez a világ második óceán átkenuzása.”

Ti pedig annyira szerencsések vagytok, hogy a hajómmal, a 42-vel is találkozhattok a fesztiválon.