Magamról
Szarvas Renáta vagyok, és azon ritka állatfajok közé tartozom, akik abban lelik az örömüket, hogy a Föld különböző tájain ritka élőlények után kajtathatnak.
Fiatalon fertőződtem meg az állatok szeretetével, és mikor realizáltam, hogy a természetfilmekből megismert emberek (mint például Steve Irwin vagy David Attenborough) szakmája létezik, és nem csak egy szerep, eldöntöttem, hogy én márpedig biológus leszek, és én leszek az, aki megmenti a kihalásban lévő állatfajokat. Grandiózus célok egy 8 évesnek, de azóta meg sem álltam, és az utóbbi közel 20 évem csak ennek a célnak az eléréséről szólt. Közben megismerkedtem olyan híres biológusok nevével is, mint Gerald Durrell, illetve Jane Goodall, akik teljes mértékben felforgatták az életem és a hozzáállásom, és még inkább eltökélt lettem, hogy ez számomra a legideálisabb szakma; szüleim legnagyobb aggodalmára, akik inkább terelgettek volna valamiféle biztosabb karrier felé, ami nem foglal magában vad dzsungeleket vagy jeges tundrákat. Az alapképzést és a mesterképzést Magyarországon fejeztem be, de szinte rögtön elindultam Mauritiusra, a dodók földjére, ahol számtalan fajt már sikeresen megmentettek a kihalástól a Durrell alapítvány segítségével. Az első hat hónap során, énekesmadarakkal dolgozva teljesen beleszerettem a szigetek biológiájába, így korábbi tervem, miszerint én állatfajokat fogok megmenteni, módosult arra, hogy szigetek ökoszisztémájával szeretnék foglalkozni. Sajnos nem sikerült rögtön állást szereznem az országban, így hazajöttem, ahol ideiglenesen elhelyezkedtem, mint terepi asszisztens; ez idő alatt kerültem börtönbe (erről majd mesélek…), illetve Izland legeldugottabb szegletébe, ahol egyedül végeztem terepmunkát 2 hónapig. Nem sokkal ezután visszatértem Mauritiusra, és az egyik az egyik leggrandiózusabb projektjükön kezdhettem el dolgozni, mint Kerek-sziget (Round island) warden, vagyis projekt koordinátor. Ez a közel 220 hektáros sziget számtalan olyan fajnak ad otthont, ami sehol máshol a világon nem fordul elő, és amelynek védelme már 50 éve folyik, ez a világon a legrégebb óta futó sziget rekonstrukciós projekt. Az itt töltött 1,5 évem számtalan érdekes történetet és szituációt szült, mint például, hogy miért kell helikopterrel kimenekíteni a biológusokat, mikor ciklon közelít? Vagy, hogy hogyan is kerül egy óriáskígyó az ember ágyába? Hogyan kell vízhez és áramhoz jutni, ha nincs vezeték? Hogyan kell egy mozgó hajóból kiugrani, és biztosítani mindenkinek a biztonságát? Hogyan szeretné egy amerikai cég visszahozni a dodót a kihalás széléről?
Hihetetlen fajokkal volt szerencsém dolgozni, és rengeteget tanultam a szakmámról, de magamról is. Ám a kaland véget ért, mikor nem kaptam meg a következő évre a munkavízumom, és szinte kiraktak az országból.
De jött a következő úticél: Uganda. A Magyarországi Jane Goodall Intézetnek évek óta lelkes önkéntese voltam, és ismerték a munkásságomat, így én lettem felkérve egy új projekt kivitelezéséhez; egy eldugott tóvidék egyik szigetén kellett felkutatnom, hogy milyen fajok is fordulnak elő.
Munkán kívül minden adandó alkalommal adóztam örök szenvedélyemnek, az utazásnak, és így bejártam Mauritius, Izland és Uganda plusz Ruanda tájait is, így alapos ismerettel rendelkezem ezekről az országokról, illetve egyes tájaikról és a kultúrájukról. Legutóbb Madagaszkárra jutottam el, ahol 2,5 hetet tölthettem a halálos áldozatokkal is járó tüntetések utáni időszakban, és a ritka állatfajokat hajkurásztam különböző Nemzeti Parkokban. Habár Madagaszkáron nem dolgoztam (még), azonban mint biológus, mindenképp be szeretném mutatni ezt a hihetetlen szigetet is.
Hogy merre tovább? Azt sosem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a jövőben is furcsa helyekre fogok eljutni, és azért fogok küzdeni, hogy a kihalás szélén lévő élőlények ne kerüljenek a dodó vagy a mammut sorsára.