Magamról

2025 nyarán életem legnagyobb kihívásába vágtam bele: nekivágtam Kanadának, hogy nyugatról keletre, 12 500 kilométeren keresztül végigtekerjem az országot, egyedül, önellátóan.

A TransCanada Ultra nemcsak a világ leghosszabb kerékpárversenye volt számomra, hanem egy világrekorddal végződő, 45 napos belső utazás is.

Az elején még csupán egy sportcél hajtott – egy újabb határ, amit át akartam lépni.

De hamar rájöttem, hogy ez az út nemcsak az izmokról, hanem a hitről, a lelki erőről és az újrakezdésről szól.

A hegyek, az eső, a végtelen országutak és a csend mind arra tanítottak, hogy a legnagyobb küzdelmek nem a pedálokon, hanem a fejünkben dőlnek el.

Voltak napok, amikor a medvével néztem szembe a tó túlpartjáról, és olyan is, amikor a jéghideg esőtől átfagyva már csak az tartott életben, hogy tudtam: egyszer célba érek.

A kanadai út nemcsak egy országon vitt keresztül, hanem saját határaimon is.

Minden kilométer közelebb vitt önmagamhoz – ahhoz, aki képes hinni, kitartani, és végigmenni azon az úton, amit eltervezett. Kalandjaimat végigkövethettétek a Szőnyi Ferenc versenynapló Facebook oldalon.

Most erről az útról mesélek – arról, hogy hogyan válik egy külső kaland igazi belső utazássá.

Mert végül nem Kanada volt messze – hanem az a pont, ahol az ember elhiszi, hogy nincs több lehetetlen.