Nagyon szeretek utazni, felfedezni új országokat, kultúrákat, vidékeket. Ezt – ha időm engedi – önkénteskedéssel is szeretem összekapcsolni, mert helyiekkel együtt dolgozva sokkal mélyebb ismereteket lehet szerezni a történelemről, kultúráról és mindennapi életről. Illetve sok új barátot is lehet szerezni. Mindemellett nagyon jó érzés, ha eredménye is van az önkéntes munkámnak.

Sztori: Új-Zélandon agy családnak segítettem újjáépíteni a christchurch-i földrengésben megrongálódott házukat. Egyik este a fiuknak ellopták az autóját. Másnap reggel elmentem sétálni a tengerpartra és az egyik utcában megtaláltam az autót. (Kiderült, hogy félig-meddig ismerősei voltak akik elvitték és aztán egyszerűen lerakták valahol.)

Magyarországon nőttem fel, életem felét külföldön töltöttem és az utazós kalandokba már gyerekként beleszerettem. Legtöbb utamat a kíváncsiság motiválja. Így jutottam el a maastrichti egyetemre, egy limai cserefélévre, a berlini startup világba, új-zélandi szőlővidékre, a santiagoi katedrális elé és egy nepáli párezer fős kis közösségbe.

Hamar rájöttem, hogy számomra sokkal izgalmasabb egy kultúrát a vacsora utáni beszélgetések, a közös munka és a mindennapok megélése közben megismerni, mint a híres épületeket fotózva. Egy országnak, városnak vagy kultúrának rengeteg aspektusa van, míg néhány nap alatt csak a felszínt látjuk. Így választottam sokszor az önkéntességet, mint utazás és megismerés módszerét:

• WWOOFoltam egy új-zélandi gyümölcsösben
• Segítettem a perui dzsungelben egy “eco lodge” felépítésében
• Fogadtam zarándokokat egy kis spanyol faluban a “Francia Úton”
• Vendéglátós szerepben ismertem meg Berlin egy-egy szeletét.

De ami a legkülönlegesebb élmény volt: fél évet töltöttem egy nepáli faluban az Everest régióban. Az Európai Szolidaritási Testület (https://youth.europa.eu/solidarity_hu) programjának köszönhetően kaptam ösztöndíjat, hogy egy helyi szervezet ifjúsági programján dolgozzak. Első sorban angol tanítással, kutatással és készségfejlesztő tréningek megtartásával foglalkoztam. A sok-sok beszélgetésnek, a több kilométer sétának, a kóbor kutyák ugatásának, a napi háromszori zöldséges lencsés rizsnek, a helyi pletykáknak, a reggelente völgyből felszálló felhőknek, a csendben órák hosszat várakozásnak, az út porának köszönhetően – sokkal többet tanultam, mint gondoltam.

Különböző országok mellett a munka világában is sok utat jártam be – ír kocsmától a német mérnöki irodáig, baristától a kontrollingik, multitól a startupig. Így lettem karriertanácsadó, ahol mind tréningeken mind egyéni foglalkozáson kalauzolom a karrier-út-keresőket.

Sztori: A stoppolás izgalmait Új-Zéland déli szigetén fedeztem fel. Néhány nap tapasztalattal, nagyjából tudtam, hogy kell helyezkedni, hogy vezessem a beszélgetést és mérjem fel gyorsan, melyik autóba szeretnék beülni. Egy mellékúton szerettem volna csak pár kilométert haladni, de valahogy senki se állt meg nekem. Így feladtam és elkezdtem gyalogolni.

Egyszercsak, egy korombeli srác megállt és elvitt a néhány kilométerre lévő szállásomra. Az a pár perc elég volt arra, hogy a nap további részére tervezzünk közös programot. Így egy kis séta és magányos naplózás helyett, fürödtünk egy jéghideg lagunában, csodáltuk a glowworm barlangot (biolumineszcens szúnyoglárvákat), felfedeztük hogy útlevél nélkül nem adnak még sört sem (nem hitték el, hogy elmúltam 18 pedig már 28 voltam) és gyönyörködtünk a Hold tükröződésében a hullámokon.

Miért indulok útnak újra meg újra? Hogy megéljem, ne csak nézzem a világot. Számomra az önkéntesség erről szól – az úton levés legigazibb formája, ahol adásból, tanulásból és kapcsolódásból születik az élmény, miközben részévé válok valaminek. Legyen az egy közösségi konyha Indiában, egy fesztivál itthon, vagy egy ökohely a hegyek között – mindenhol megtapasztalom, milyen az, amikor idegenekből néhány nap alatt barátok lesznek, és a munka közben történetek, ételek, nevetések kötnek össze minket.

Az önkéntesség számomra a kapcsolódásról szól: emberekhez, értékekhez, a világhoz – és önmagamhoz is. Megtanít lassítani, együttműködni, rugalmasnak lenni, észrevenni az apróságokat. Most épp Görögországba tartok önkéntes útra, és a kerekasztalra már ezekkel a friss élményekkel, új inspirációkkal érkezem.

Szívesen mesélek arról, hogyan lehet az önkéntesség nemcsak az utazás, hanem az élet természetes, örömteli része – akár itthon, akár a világ bármelyik pontján.

Facebook