2016 óta stoppolok, ha nem számítjuk az előtte lévő “lekéstem a buszt” és hasonló kalandokat.

Mivel ez a 2016-os kezdés egy versenyt jelentett, illetve a stoppolásaim nagyjából fele versenyen történik, próbálom megfejteni, hogyan lehet a leggyorsabban haladni, illetve a legtöbbet kihozni a körülményekből. Sikerült-e? Fogjuk rá. Persze amire rájön az ember, néha megy a kukába, de ez egy ilyen műfaj, ez a szépsége is.

Sokat lehet tanulni az adott helyzetekből is, az emberektől is, akikkel így vagy úgy, de találkozol az úton, és pláne abból, ha magaddal is őszintén el mersz beszélgetni. És egyszer eljön ez a pillanat, ha mást nem akkor, amikor 16. órája várod a fuvarod…

Tinédzserkoromban a szél elém sodort egy papírgalacsint, amin olcsó spanyolországi nyaralást reklámoztak. Megragadtam az alkalmat, és onnan már nem volt visszaút. Az utóbbi 20 évben bejártam a Föld nevű bolygót Patagóniától Pápuáig, és sok emlékezetes kalandban volt részem.  Kezdetben stoppal utazgattam, és ott aludtam, ahol rám esteledett, majd a későbbiekben áttértem a helyi tömegközlekedésre és a civilizáltabb szállásokra. Laktam barlangban berber hegyi pásztorral, vietnámi jakuzzis luxusszállóban, utaztam ökrös szekéren és Porschéban is.

Az első hosszabb túrám Budapesttől stoppal a Szaharáig, némi kitérőkkel és vissza. 2,5 hónap 40 000 Ft-ból, igaz 1998-ban, de ez akkor sem volt nagy összeg. Közben körbejártam a francia Riviérát és csöveztem hajón Barcelonában. Montserratban hegyi remetével beszélgettem, Andorrában egy gazdag nagypapa vett a szárnyai alá, Gibraltárban naplementekor etettem a majmokat és Marokkóban 8 napot utaztam egy izraeli házaspárral. Mikor Ausztriába értem hó és jég fogadott, pedig nálam csak nyári ruha volt. Na ekkor jöttem rá, hogy nincs megállás.

– 2001-ben öt hónapot töltöttem Dél-Amerikában, amiről könyvet is írtam
Caracasból, a Karib-tenger partjáról indultam, egy hétig vendégeskedtem egy venezuelai családnál, jártam kakasviadalon és átvittek Aruba szigetére is, ahonnan sajtokat és magyar szalámit csempésztünk, majd a családfő fitnesz termében nekiálltunk kondi gépeket összerakni.
Kolumbiában salsát tanultam és kezeltettem a begyulladt a fogamat, Ecuadorban kráterek között túráztam és inka erődben aludtam kóbor kutyák között. Peruban végigjártam a Macchu Picchura vezető inka ösvényt és kalandoztam az esős Patagóniában. Innen kamionstoppal jutottam el a Tűzföldre és tettük fel rá 4 hóláncot, hogy tovább jussunk a világ legdélebbi városába, Ushuaiabá. Ott -10 fokban sátoroztam a hóviharban. A chilei-argentin határon ping-pongoztam a vámosokkal, majd megnéztem a pingvineket és fókákat. Mivel pénzszűkében voltam, háromszor lógtam be a világ legszebb vízeséséhez, az Iguazuhoz. Brazíliában ormányos medvék ették meg a kajámat és végül Rióban, a Copacabana közelében csöveztem.
– 2002-ben Egyiptomban karamboloztam és a kórházban vettem észre, hogy a helyi zsaruk megszabadítottak a maradék zsebpénzemtől. Aztán jöttek a kalandok.
– 2003-ban 8 hónapig vándoroltam Délkelet-Ázsiában:
Thaiföldön felkerestem a legendás Partot ahol Dicaprióék hippiskedtek, Kambodzsában a rendőrségen sátoroztam, Vietnámban a Ha Long-öbölben kígyópálinkáztam. Laoszban bombából készült kerítésen másztam át, majd mészkősziklák között kajakoztam.
Malajziában a világ legöregebb esőerdejében figyeltem a tapírokat és a majmokat. Pár nappal később Szingapúr rohanó világában 28 másodperc alatt jutottam fel 235 méterre, az egyik felhőkarcoló tetejére. Szumátrán orangutánokat és Rafflesiát fotóztam, Jáván működő vulkánokat másztam meg, Balin tanúként vettem részt egy falusi lagziban, végigmotoroztam Lombokot, teknősökkel búvárkodtam a Gili-szigeteken.
– 2005-ben Kelet-Törökországban mulattam kurd csempészekkel.
– 2006-ban Indiában vonatoztam 41 órát helyjegy nélkül, Nepálban az Annapurna régióban voltam postás.
-2007-2014-ig három földrészen, több mint 50 túrát vezettem az Eupolisznál,
-2015 nyarán hőlégballonoztam Kappadókiában, megismerkedtem a Grúz konyhaművészettel, aztán pedig orosz punk rock zenekarral utaztam Karabahba turnézni.
-2016 telét Közép-Amerikában töltöttem:
Salsáztam Kubában, etettem mosómedvéket Mexikóban, felkerestem a legtöbb maja romvárost, Guatemalában megmásztam az Acatenango-vulkánt, vezettem szöcskét El Salvadorban, végig sznorkeleztem Honduras legszebb szigeteit és hajóztam Belizeben.

A Covid alatt megjártam a maláj börtönt, a novemberi fesztivál előtt pedig végigstoppoltam a Pamír Highwayt és utaztam Afganisztánban tálib katonákkal.

„Ne álmodd az életet, éld az álmaidat!”

Hobbym a stoppolás. Leginkább a Balkánt szeretem a változatossága és sokszínűsége miatt. De megfordultam Lengyelországban, Olaszországban, Németországban is. Stoppolás mellett volt, hogy olcsó vonatjeggyel vagy kombinálva a fapados repülőjáratokat stoppal. Lényeg, hogy utazzunk.

Legfőbb alapelvem, hogy nem viszek magammal sátrat, bivagolás szerintem szinte minden esetben megoldás. Könnyebb, egyszerűbb, kötetlenebb. És ez utóbbi adja meg az út szabadságát és egyben azt a felszabadító „kitettség” érzetet. Mikor vagy valami elhagyatott épületben, barlangban éppenséggel egy híd alatt alszol. Vagy ha egyiksem akkor elver az eső. A vége ugyanaz: 1 nap alatt több élmény ér mint egy fix szálláson 1 hét alatt. Megismersz embereket, az élettörténetüket, kultúrákat és közben világot látsz, pár tízezer forintból.

Számomra ezt jelenti az utazás.

Sztori: Mikor a világvégi kis bosnyák faluban mint testvér lát vendégül a vasutas és beinvitál, hogy az ázott cuccaidat teregesd ki. Majd végül 3órára ott ragadsz mert muszáj átbeszélnetek a történelmet bár semmilyen közös nyelvet nem beszéltek. Természetesen meghív sörre meg rakjara. Mindeközben becsatlakozik egy szolgálaton kívüli másik vasutas is. Egyikük bosnyák, másik horvát nemzetiségűnek vallja magát, bár horvátul egy szót sem tud. És egymást ugratják de jó barátok. Na ezt hívják úgy, hogy másik irányból láthatja az ember a történelmet.

Ződi Anna vagyok, szerbiai csavargó, stoppos, kalandor. Beutaztam Európát és a Közel-Keletet költséghatékony módon: stoppal, egyedül. Éltem Törökországban, Bahrainban, Olaszországban es Belgiumban. Tapasztalataim szívesen megosztom a stoppos kerekasztalon: hogyan készüljünk fel, mire figyeljünk és miből ne engedjünk. Ha en meg tudtam csinálni, te is meg tudod.