A “szafári” szóról a legtöbb embernek az autós vadles, azaz a szavannák vadállatainak terepjárókból történő megfigyelése jut az eszébe. Az afrikai nemzeti parkok többségének területén csak az arra kijelölt helyeken – a piknik- és szálláshelyeken – szabad elhagyni a járművet, sőt, Kenyában és Tanzániában pl. csak zárt utasterű járművekkel lehet egyes nemzeti parkokba behajtani, a parkok kijelölt útjairól letérni pedig (elvileg) szigorúan tilos. Ezek a szabályok elsősorban nem a turisták védelmét célozzák, hanem a természetes élőhely élővilágának lehető legkisebb mértékű zavarását próbálják biztosítani. Ugyanakkor a parkba egyidejűleg beengedhető autók számát sehol nem korlátozzák, így gyakori látvány, hogy egy-egy ritkábban megpillantható állatfaj körül a szafáriautók valóságos tumultusa alakul ki.
Ám vannak olyan vadon élő állatok, amelyeket élőhelyük jellegéből adódóan (pl. hegyvidék, úthálózat hiánya) nem is lehetne járművel felkeresni, ugyanakkor meglátogathatóságukhoz (a borsos árú belépő ill. engedély révén) az adott természetvédelmi területnek igen jelentős anyagi érdeke fűződik. Ilyenek pl. Ugandában a hegyi gorillák és a csimpánzok élőhelyein létrehozott nemzeti parkok, amelyekben egyes, a turisták látványához az évek hosszú során már hozzászoktatott emberszabásúak a területet és az állatok szokásait jól ismerő fegyveres vadőrök kíséretében gyalogszerrel, kis létszámú csoportokban látogathatók.
