Magamról
Fiala Borcsa vagyok, író, újságíró, a mostani megközelítésből azonban a legfontosabb: egy roppant érdeklődő gyomor tulajdonosa. Szeretek utazni országon belül ugyanúgy, ahogy nagyvilágot látni is, és megismerni idegen kultúrákat. Ám mivel valószínűleg nálam nem múlt el nyom nélkül a csecsemőkori orális fixáltság (itt most nem kell semmi szexire gondolni, inkább egy kisgyerekre, aki mindent buzgón a szájába tömköd), ezért igyekszem minden érzékszervemmel felfedezni az új környezetet, így az ízlelésemmel is.
Nagy segítségemre van e küldetésemben a családi örökségem: mi enni aztán igazán nagyon jól tudunk. (Dédnagyanyámról mondja mindig anyukám: még kilencven éves korában is annyit evett, mint egy kubikos. My personal hero!)
Már az utazásaim tervezési szakaszában igyekszem utánajárni, hol és mit (vagy kit) kell megenni, így igazán céltudatosan tudok étkezni. A helyi közértekben is sok időt töltök, borzasztó izgalmasnak tartom, milyen holmik találhatóak egy tajvani, vietnámi vagy chicagoi bolt polcain.
Gasztronómiai érdeklődésem azért nem merül ki csupán a zabálásban. Egyrészt az újonnan megismert ételeket szeretem otthon is újraalkotni, szívesen kísérletezek receptekkel, és a barátaimat is előszeretettel lepem meg egzotikusabb fogásokkal, hadd lássanak ők is világot az asztalom körül.
Az étel soha nem csupán az összetevőiből áll, minden jó ételnek van története, amellett az elfogyasztás módja is nagyon sokat elárul az ország kultúrájáról. Ha belegondolsz, milyen mélysége van a spanyol tapas (vagy a baszk pintxo) műfajának, a nepáli szokásnak, ahogy a háziasszony mindenkitől külön, utolsóként eszik, vagy a sok ázsiai országban dívó közös étkezésnek, ahol mind étel az asztal közepére van pakolva kis tálkákban. Az étkezés közösségformáló erejét nem szabad alábecsülni – és akkor most morzsoljunk el egy könnycseppet az amerikai és angolszász otthonokban közkedvelt tévé vacsora műfajára gondolva.
Ha meg kellene határoznom egy célt, akkor ehhez a gondolathoz nyúlnék: a világ egyetlen emberöltőnyi idővel számolva végtelennek tűnik, a benne megkóstolható fogások száma pedig határtalannak. De próbálkozni a feladat teljesítésével azért szabad!
És ha egy szuperképességemet kellene megcsillogtatnom így a végére: ha bedobsz egy hazai GPS koordinátát, rögvest megmondom, mit érdemes arrafelé megenned.