Amikor jelöltek a szaud-arábiai nagyköveti posztra, kiderült, hogy súlyos betegségem van. Úgy döntöttem, nincs vesztenivalóm, s elmentem Boszniába partizánnak, amit csodálatos módon túléltem. Szarajevóból hazatérve a fejlődő országok magyar adósságainak rendezésében működtem tanácsadóként. Két évig a  Bábolnai Élelmiszeripari Rt. vezérigazgatója is voltam.

A kétezres évek elején kalandvágyam Afrikába vitt. Zambia egyik bányavidékén a rézbányák beszállítója akartam lenni, de végül én lettem bányász… Kongóban, pontosabban Mbuji-Mayi városában egy gyémántbányában helyezkedtem el. Körülbelül nyolcszáz méter mélyen dolgoztam sokakkal, heti egy vagy két napra húztak fel a felszínre. Lent nincs semmi, csak Isten.

Innen Bulawayoba kerültem, taxis lettem, de a helyiek végül kiszorítottak. Ekkor egy mecsetbe vonultam, hol muszlim hitoktatásért cserébe élelmet és lakhelyet kaptam. Ekkori szokásomból – kenyeret sütöttem az odaérkező hívőknek – a találkozók a BREAD nevű mozgalommá szerveződtek.

Majd miután elfogyott a liszt Zimbabwében, Botswanából csempésztek nekem, de lebuktak. Innentől kezdve a mozgalom és az elnevezés új értelmet nyert: Black Race Empowerment in the African Development (’a Feketék megerősítése az afrikai fejlesztésben’).

A feketék igazi érdekeit felvállalni Afrikában továbbra is főbenjáró bűn, ezért a rokonszenvezőket meghurcolták, többen börtönbe kerültek. Engem pedig merénylet előkészítésével vádoltak meg, két hónapra ártatlanul bebörtönöztek mint terroristát.