A Mi Mosolybolygónk projekt

Előadó: Illés Adorján (meandmybicycle.love)

Illés Adorján vagyok. 4 év alatt körbeutaztam a Földet egy kerékpárral. Az expedíciómnak több célja is volt: egyrészt maga az utazás, a felfedezés, a világunk megismerése, és persze önmagam megismerése is. Ezen kívül jó sok fát is elültettem világszerte, illetve egy különös fotós projekten is dolgoztam: lencsevégre kaptam a szép, őszinte mosolyú embereket.

A kalandom legelejétől futó projektnek először még nem tudtam, hogy mi a pontos célja, csak élveztem, amikor valaki bátran, csillogó szemekkel belemosolygott a kamerámba.

Aztán rájöttem, hogy ezek a pillanatok, amikor valaki őszintén mosolyog, szent pillanatok. Ilyenkor nem bújunk álarc, maszk mögé, mint ahogy azt rengetegszer tesszük a mindennapjainkban. Felvállaljuk, megmutatjuk önmagunkat. 

Már körülbelül fél éve úton voltam, amikor az alábbi úriemberrel találkoztam. Az ő fotója elkészítése után érkezett meg hozzám a hívás, hogy mutassam meg minél több embernek világunk vidám arcát. 

Ahogy haladtam országokon, kontinenseken át, úgy mélyültem el egyre jobban az emberi természet,boldogság és öröm kutatásában. Megfigyeltem, mitől olyan örömteli emberek a Fidzsi-szigeteken élők, mi a japán, a thai, vagy akár a mexikói emberek boldogságának titka.

Rengeteg különös élettörténetű figurával is összehozott a sors, akik egyre jobban megerősítettek abban, hogy Mi, emberek alapjában véve jó indulatú, segítőkészek vagyunk. Mindannyiunkban ott van a jóság és a szeretet.

Az öröm képletének a megfigyelő, a kutató is része. Észrevettem, hogy hozzáállásommal, kedvességemmel meg tudom nyitni az emberek szívét, tehát én, mint utazó hatással vagyok az emberekre, nem csak az emberek vannak hatással rám.

Tanulságos történeteket, életbölcsességeket fogsz hallani az előadásom alatt, miközben a vetítővásznon keresztül szuper vidám emberek fotói remek hangulatba varázsolnak téged.

Illés Adorján
Kerékpárral a Föld körül
39 ország | 46ezer KM tekerés