Workshop

Apropók utazáshoz

Fesztiválok, törzsi szertartások, világ események

Egy országot legjobban a szokásain keresztül ismerhetünk meg. Sokan igyekeznek elkerülni a tömeget, de én azt vallom, hogy hihetelten élmény egy ünnepen vagy parádén részt venni. Ilyenkor igazán betekintést nyerhetünk a helyiek életébe.

Hogyan készüljünk, ha egy nagy esemény idején utazunk? Hogyan jussunk el kisebb, eldugottabb rendezvényekre? Hogyan viselkedjünk egy ilyen esemény alatt, mire figyeljünk? ha szeretnéd tudni, vegyél részt workshopunkon.

Előadók és történetek

Molnár Kitti és Lengyel Dániel: Fesztivál turizmus

Az életünk az utazás, eddig 75 országban jártunk közösen, de külön-külön is sokat utaztunk. Leginkább az egy-két hetes hátizsákos városnézős utazások állnak hozzánk közel, de éltünk is már külföldön hosszabb ideig. Az utakat mindig magunknak szervezzük, igyekszünk a rendelkezésre álló rövid idő alatt a legmélyebben megismerni az adott ország kultúráját és megtekinteni a legfontosabb nevezetességeket.

Blog: https://100orszag.blog.hu/

Sztori: Két sztorim is van, Spanyolországban részt vettünk az ország legfontosabb vallási fesztiválján, a Semana Santán, amit a nagyhéten tartanak. A résztvevők egy része vallásos jeleneteket ábrázoló, rendkívül élethű szobrokat visznek emelvényen, melyeknek súlya akár 2000 kiló is lehet. A résztvevői pedig a spanyol inkvizítorok csuklyáját viselik, melyen csak két rés van a szemeknek. Ha mindez komolyan hangzik, adjuk hozzá a spanyol életérzést, akik még ebből is képesek egy nagy bulit csapni.
A másik fesztivál, amit részt vettünk, a sri lankai Fog fesztivál volt. Ezen az eseményen Buddha fogát viszik körbe elefántháton. A több órán át tartó felvonulás során láthatunk még több tánccsoporotot és táncoló elefántokat is; a narancssárga csuhás buddhista szerzetesek és a helyiek ámulva nézik a vidám ünnepsét, ami majdnem egy hétig tart.

Vándorboy: Goroka fesztivál, Pápua Új-Guinea

Vándorboy-ként ismernek, korábban független rádióztam, Buddhista Főiskolán végeztem. Világutazó lettem,154 országot bejártam, majd ezen fesztivál létrehozója, működtetője vagyok, s egyébként túravezetőként dolgozom több cégnek is.

Kulturális antropológia órákon kaptam kedvet az úgynevezett primitív törzsek megismeréséhez, később meglátogatásához. Így lettem világutazó. A modern világ öngyilkos és fenntarthatatlan megoldóképleteivel szemben próbáltam megérteni és megtanulni a hagyományos gondolkodást és értékeket, amik évezredeken keresztül csiszolódtak és működtek ezekben a közösségekben. Az egyszerű nagyszerű elve mindig magával ragadott, hogy milyen egyszerű válaszokkal is lehet megoldást elérni… sőt azokkal igazán.  

 Rengeteg fesztiválra véletlenül kerültem, de persze voltak amikre direkt készültem, s így vált valóra egy nagyon régi álmom, hogy eljussak Pápua Új-Guineára.

weblapom: http://vandorboy.com

Sztori: A Pápua Új-Guineán évente a felföldön megrendezésre kerülő Goroka fesztivált mutatom be pár perces előadásomban, mert kevés embernek adatik meg, hogy ilyen törzsi környezetbe kerüljenek.  72 törzs jön le a hegyekből erre az ünnepre, ahol a helyieken kívül kb. mi 100-an a kiválasztott nyugatiak láthattuk azt, amit ha a falujukban akarnánk látni, akár 1 évet is utazhatnánk érte. Színes, hangos, zenés, táncos kavalkád, milliónyi nüansz, hangulat, szagok, történések, amiket át kell élni. Ebből hozok nektek morzsákat. 

Mózer Bernadett

Sziasztok, Betti vagyok, sokat utaztam, nagyrészt egyedül. Legtöbb tapasztalatom Dél-Kelet Ázsiában szereztem, de jártam már Ausztráliában, Indiában és Közép Amerikában is. Imádok fotózni és a helyiekkel időzni útjaim során.

Sztori: A burmai hőlégballon fesztivál életem egyik legnagyobb élménye volt, egyben volt lenyűgöző és életveszélyes a tüzijátékokkal megpakolt papír ballonok felemelkedését figyelni. Persze felemerül a kérdés, hogy mennyire kívánunk közel kerülni az ilyenfajta esemenényekhez, és turistaként hogyan viselkedjünk.

S.Varga Ilona: Mélység a világ tetején

Két évtizede foglalkozom a tibeti kultúra megmentésével. Személyes tapasztalataimat osztanám meg az érdeklődőkkel. Hogyan juthatunk el szakrális helyekre és eseményekre, hogyan zajlik egy-egy ilyen és mit tehetünk a kultúrmentés érdekében.

Weboldal: www.alionphoto.com

Sztori: Bárhová is megyünk a világban, fontos, hogy az adott terület szakrális világát is megismerjük. Tudjunk tájékozódni a kultúrákban, tudjunk bölcsen rácsodálkozni az addig ismeretlen szituációkra. A tibeti nép sorsának alakulása manapság még aktuálisabb, mint ezelőtt (bár emberek üldöztetése, országok eltiprása soha nem volna szabad, hogy megtörténjen). Ma, mikor a világban menekülniük kell embereknek, teljes népcsoportoknak, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az egyik legősibb kultúra, nép, melynek leszármazottai ma is gazdagítják, színesítik a földtekénket, Kínai „kultúrforradalom” és megszállás alatt üldöztetésben éli életét. Ezzel szemben Ladakhban, India Kashmir – Jammu tartományában még szinte érintetlenül él, lüktet a tibeti kultúra, ősi, meg nem bolygatott tájakon virágzik a buddhizmus, békében a hatalmas ország kis királyságaként.

Hogyan kaptam áldást egy lamayurui raszta szerzetestől egy helyi halotti szertartás másnapján. Lényeg, hogy mindig legyen nálad Dalai Láma fotó, ha tibeti vagy ladakhi területen vándorolsz.