Bérczes Judy (Utazóanya)

Aktuális előadás:

Argentin Andok 3 kisgyerekkel

Magamról

Bérczes Judy vagyok, és Utazóanya néven vezetem a blogomat Instagramon és a honlapomon. Pici korom óta szerves része az életemnek az utazás. Egy éves koromban Budapestről Svédországba költöztünk, hét év múlva pedig újra haza. Ekkor elkezdtem röplabdázni, bekerültem a juniorválogatottba, és egy lettországi Európa-bajnoki selejtezőnek, a svéd ellenfelünknek és egy TV kábelnek köszönhetően 17 éves koromban leszerződtetett egy svéd csapat. Újabb hat évet töltöttem Svédországban és ott írtam meg a mester diplomámat is média- és kommunikáció szakon. Ezután négy évig három különböző országban éltem és röplabdáztam. Amikor csak tehettem, igyekeztem felfedezni a világ távolabbi pontjait is, így eljutottam Thaiföldre, Kambodzsába, Malajziába és Isztambulba is. Visszaköltöztem Magyarországra, melyben közrejátszott a szerelem is. A munkahelyemen keresztül elnyertem egy lehetőséget egy hónapot Kínában tölteni, melyet megtoldottunk két héttel és különleges kínai tájakat jártunk be.

Az igazi kalandok viszont csak ezután kezdődtek, amikor teljesen spontán módon ikreim születtek, majd két évre rá egy súlyosan epilepsziás kislányom. Háromgyerekes anyuka lettem, de az utazás szeretete nem múlt el. A blogomat akkor kezdtem el, amikor rájöttem, mennyire nem elfogadott vagy természetes Magyarországon a babával való utazás. Kilenc hónapos ikrekkel három hétre Thaiföldre utaztunk, és a környezetünk kikészült tőle. Elkezdtem élménybeszámolókat írni és tippeket adni babával, kisgyerekkel utazáshoz, és kiderült, hogy erre hatalmas igény van.

Összesen öt kontinensen és 35+ országban jártunk eddig a picikkel, többet között Mexikóban, Marokkóban, a Maldív-szigeteken és legutóbb a legnagyobb álmom teljesült, és eljutottunk Dél-Amerikába! Az utazási stílusunk megmaradt olyannak, amilyen volt: mindent saját szervezésben és a lehető legjobb ár-érték arányban oldunk meg. Az autentikus helyeket preferáljuk és nem a kifejezetten „bababarát” helyszíneket, mert szeretnénk a gyerekeinknek is megmutatni a világ csodáit. Ugyanez vonatkozik az ételekre, így már pici koruk óta bevonjuk őket a helyi gasztró élményekbe.

Facebook
Honlap
Instagram
TikTok

Korábbi előadások: