Borbély Bence

Fapadossal a világ körül
Kalandtúrák Kazahsztánban, Marokkóban és Grúziában

Bence vagyok a wanderwell.hu társalapítója és szerkesztője. Szabadúszó marketingesként dolgozom a hétköznapokban, de lassan már az utazás válik igazi hivatásommá.
A fapados járatoknak köszönhetően ma már a korábbiakhoz képest töredékáron juthatsz el Európán kívülre, vagy annak távoli zugaiba. Előadásomban három országra fogok fókuszálni. Kazahsztánra, Marokkóra és Grúziára. Kalandtúra jellegű utazások formájában jártam be ezeket a régiókat és azon leszek, hogy átadjam neked azt a magával ragadó hangulatot, amit ezek során éreztem.

Ezen felül természetesen ellátlak sok okossággal, amik jól jönnek majd, ha az említett országokba utazol. És, hogy mitől voltak ezek kalandtúrák? Utastársaimmal lóháton kaptattunk fel a Kaukázus tiszteletet parancsoló ormaira, berber táborban aludtunk az Erg Chebbi sivatagban, elhagyatott falvakban és vadregényes, turistát ritkán látott régiókban barangoltunk. Vadkempingeztünk a Tien-san hegység festői tengerszemeinél, főzőcskéztünk a Selyemút mentén épült erődök romjaiban.

Én magam a posztszovjet országok szerelmese vagyok évek óta. Hogy miért? Igazán autentikus falvakat és csodálatos, vadregényes tájakat rejtenek… turisták hadai nélkül. A helyiek őszintén, érdek nélkül kedvesek. Emellett vonzanak a hegyek, a kies tengerpartok, ismeretlen halászfalvak, hegytetőkre épült kolostorok, amiket a hagyományostól eltérő módon szeretek felfedezni.

A wanderwell.hu egy nagyon friss kezdeményezés. Célunk, hogy kimozdítsuk olvasóinkat, követőinket a hétköznapok szürkeségéből és arra motiváljunk minél több embert, hogy hátára vegye a zsákot és elinduljon felfedezni.

Nem utolsósorban, mivel a drónomat mindig magammal viszem, gyönyörű felvételeket fogok mutatni neked vadregényes tájakról, ahol turista csak ritkán jár. Bízom benne, hogy mindezek elegek lesznek ahhoz, hogy Te is kedvet kapj egy igazi kalandtúrához!

Weboldal: http://wanderwell.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wanderwell.hu/
Instagram: @wanderwell_utazas