Boros Balázs Mókus (mokush.hu)

Magamról

Boros Balázs, becenevemen Mókus vagyok. Feleségemmel két hosszabb kerékpártúránk volt Ázsiában (2015, 2018). Összesen 19 hónapig voltunk úton és kerékpárral bejártunk közel 20 országot. Átbringáztunk sivatagokat, és mongol sztyeppéket, másztunk 4000 méter fölötti hágókat, izzadtunk a trópusokon, fagyoskodtunk Szibériában, ittuk a Bajkál-tó vizét, sátraztunk egy japán földrengés közben. Elképesztő helyeken aludtunk és rengeteg kedvességet, meghívást kaptunk. Önellátó, nomád stílusban utaztunk (és utazunk azóta is), amire szükségünk volt mind a bringáinkra volt felmálházva (néha talán picit több is, mint kellett volna). A célunk az volt, hogy felfedezzük a világot, a magunk útján, amolyan “résztvevő megfigyelő” köntösbe bújva. Nem a sportteljesítmény motivált minket, nem rekordokat akartunk döntögetni, csak menni amerre épp gondoltuk, hogy jó lesz nekünk, s közben élő kapcsolatot ápolni az emberekkel, folyamatosan a természetben lenni, átlépve ezáltal a korlátainkat, határainkat.

A két út között azon gondolkodtam, hogy lehetne ezt kevesebb csomaggal abszolválni. Megismerkedtem a bikepacking irányzattal, és szenvedélyes “követőjévé” váltam. Mivel azonban akkor itthon még kevés és megfizethetetlen árú bikepacking felszerelés volt, B opció kellett. Megtanultam varrni, és a második úton már sok általam készített felszerelést használtunk.

2019 májusában hazajöttünk, de a varrás és a bikepacking megmaradt. A pandémia is segített abban, hogy 2020-ban útjára induljon a Mokush márka. Egyedi, bikepacking stílusú kerékpáros táskákat, hátizsákokat tervezek és varrok. Emelett outdoor trénerként és élménypedagóguisként programokat vezetek, kerékpáros és outdoor témájú cikkeket írok, és hamarosan indul a kalandbringás túravezetés profilom is. Igyekszem időről-időre részt venni egy-egy ultratávú, önellátó, terepkerékpár versenyen. 2022-ben, Magyarországról elsőként, teljesítettem a Kirgizisztánban megrendezett 1850 km-es Silk Road Mountain Race bikepacking versenyt.

Előadásommal a célom, hogy megismertessem az érdeklődőkkel a bikepacking stílust és úgy általában a kerékpáros túrázásban rejlő lehetőségeket, szépségeket.
Szeretettel várlak!

Blog
Facebook
Facebook – Mokush Ultra
Instagram

Korábbi előadások: