Both Emese

Magamról

Both Emese vagyok, és először távolabbi tájakra a szakmámmal kezdtem el utazni. Persze az utazás iránti szeretetem már kiskorom óta megvan, és mikor a szüleim azt mondják, hogy a nagyapámtól örököltem a csavargó vérem, akkor mindig közlöm velük, hogy ők is közrejátszottak ebben azzal, hogy három hónapos koromban kiköltöztek velem és a két tesómmal Moszkvába, ahol hat évig éltünk. Ezután ahogy nagyobb lettem, sokfelé jártam főleg az országban, meg kisebb utakon Európában.

2009-ben angoltanárként végeztem az debreceni egyetemen és egyből egyetem után el is mentem Kínába angolt tanítani egy évre, ahol végérvényesen beleszerettem Ázsiába. Ezután egy év Magyarország és egy év Németország után Vietnámban kötöttem ki szintén angoltanárént, itt már két évet töltöttem.

Korábbi előadások:
0