Donka Noémi (Papírszárnyak)

Aktuális előadás:

Utazás egyedül – tippek és történetek

Magamról

Már gyerekkorom óta érdekel az utazás, kiskoromban stewardess akartam lenni. Végül nem az lettem, de fiatal felnőttként teljesen beszippantott az utazás világa. Ám egészen 4 évvel ezelőttig még nem tudtam, hogy mekkora szabadságot képes adni ez a szenvedély – ugyanis ekkor leltem rá a szóló utazásra.

Akkoriban volt egy nagy vágyam: el akartam jutni Szarajevóba, viszont senki sem tudott volna velem jönni. Viszont annyira erős volt a belső késztetésem arra, hogy láthassam a várost, hogy vettem egy nagy levegőt, és megvettem a repülőjegyemet Szarajevóba. Azóta sok országban megfordultam már egyedül, így fedeztem fel Mexikót, Vietnámot, Grúziát, Thaiföldöt, Albániát és Kolumbiát is.

Amióta tudom, hogy milyen egyedül utazni, azóta igazából ez lett a kedvenc utazási módom. Másokkal is szoktam utazni, egyáltalán nem vagyok ellene, de olyan nagy adrenalint és magabiztosságot ad az egyedül utazás, amit semmi más sem. Sokszor úgy érzem, hogy számomra már nincs lehetetlen, és semmi sem tart vissza az utazástól.

Hiszek abban, hogy az emberek alapvetően jók, és hogy a segítő szándék vezérli őket. Ez számos esetben beigazolódott már! Fontos kiemelnem még azt is, hogy az egyedül utazás nem jelenti azt, hogy az ember egyedül van – ez döntés kérdése. Én a solo utakon általában nagyon sok ismerőssel gazdagodom a világ minden tájáról.

Kalandjaimat az alábbi oldalakon vezetem, ahol az utazás mellett az olvasás iránti szenvedélyem is központi téma:
Instagram
Facebook
Honlap
TikTok