Dr. Juhász Árpád

Aktuális előadás:

Száz évvel Teleki Sámuel után Kelet-Afrikában

Magamról

Diplomámat az ELTE-n szereztem geológus szakon, majd doktori címemet is a természettudományok körében védtem meg. Bár már közvetlenül az egyetem befejezése után vonzott az ismeretterjesztés (23–24 évesen már rádióelőadásokat tartottam, cikkeket írtam, 25 évesen pedig a televízió képernyőjén is megjelentem műsorvezetőként). Választott tudományomhoz, a geológiához, sose lettem hűtlen, kutatóként mintegy 30 tudományos cikket írtam és eddig megjelent 27 könyvem jelentős része is geológiával foglalkozik, a legutóbbi 2019-ben jelent meg, Egzotikus Európa címmel.

Több könyvem – így például az Évmilliók emlékei – évtizedeken át tankönyv volt főiskolákon, egyetemeken. 2000-ben elnyertem a legnagyobb szakmai elismerést, melyet geológus kaphat: a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteletbeli tagja lettem. Néhány évvel később a Magyar Földrajzi Társaság is tiszteletbeli tagjának választott. Több ezerre rúg folyóiratokban, napilapokban megjelent írásaim száma. Hosszú évek óta szerkesztőbizottsági tagja, illetve tudományos tanácsadója voltam, és részben ma is vagyok az Élet és Tudomány, a Galaktika, az Explorer, az Interpress magazin folyóiratoknak. A tudományos újságírás révén lettem tagja a MÚOSZ-nak (Magyar Újságírók Országos Szövetsége), mely tevékenységemért Hevesi Endre-díjban részesítettek, a Magyar Tudományos Akadémiától pedig újságírói kitüntetést vehettem át.

2007-ben két UNESCO bizottságba kértek fel, az egyik a Föld Bolygó Nemzetközi Éve, a másik az Ember és Bioszféra Bizottság. Természetvédő munkámért 2007-ben a Pro Natura díjban, televíziós újságírói tevékenységemért, ugyancsak 2007-ben Pethő Sándor-díjban, 2008-ban pedig a természettudományos, televíziós munkám elismeréseként állami kitüntetésben részesültem: március 15-e alkalmából a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét vehettem át.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat két alkalommal is részesített Bugát Pál-kitüntetésben, a Magyarhoni Földtani Társulat pedig Lóczy Lajos emlékéremmel tüntetett ki. A Magyar Földrajzi Társaság kelet-afrikai kutatásaimért Teleki Sámuel emlékéremmel jutalmazott, és tiszteleti tagjának választott. Fővárosunk természeti értékeinek védelméért Pro Urbe Budapest kitüntetésben részsültem. Részt vettem a Magyar Köztársaság elnöke által szervezett kampányban a 2015-ös párizsi klímakonferencia előkészítéseként. 6 éven keresztül voltam a Gödöllőn megrendezett Természetfilm Fesztivál zsűijének elnöke. 2018-ban Budapest 2. kerületének díszpolgárává választottak. 2019-ben kaptam meg gyémántdiplomámat, majd a Magyar Olimpiai Bizottság fair play díját.

Mint világjáró geológus, magánemberként, 100.000 fotóval rendelkezem a Föld 109 országáról és 40 órányi saját kamerámmal forgatott filmmel a Föld 30 országáról. Ebből a nyersanyagból mintegy 30 filmet készítettem.