Dr. Megyeri György

Magamról

Dr. Megyeri György vagyok, papírjaim szerint régóta praktizáló informatikus.

Ehhez a képesítést Varsóban szereztem meg, így Lengyelország meghatározó része lett az életemnek. Amolyan hullámvasútszerűen. Hol intenzívebben, hol kevésbé. Mostanság, azaz az elmúlt 5-6 évben újra az intenzívebb időszakot élem meg.

2000-ig pár éven keresztül a kerékpározás volt az egyik kedvenc időtöltésem. Majd miután egy héten belül 5-ször kaptam defektet, úgy döntöttem, hogy technikailag kevésbé kockázatos dologgal kell foglalkozni. Így lettem a teljesítménytúrázók táborának tagja. 2004-ben elkaptam a Camino-fertőzést, amiről ugye az hírlik, hogy gyógyíthatatlan.

Ettől csak egy lépés volt, hogy össszekapcsolódjon a kellemes a kellemessel, elkezdtem járni a lengyel zarándokutakon. S amit elmesélni teljességében nem lehet, azt érdemes megmutatni. Nem feltétlen csak gyalogolva, néha másként is, „turistáskodva”.

A hangsúly persze továbbra is Lengyelország. Nem mondanám, hogy szerelem. Annál másabb, valamivel több is.

Állítólag az évek számának szaporodásával, egyre erősebb a hívás az emlékek frissítése, élénken tartása felé. Én persze sokkal inkább csak azt a hívást érzem!!!

Facebook
Weboldal

Korábbi előadások: