Elekes Attila André

Magamról

Ha név szerint bármilyen sorrendiségben rámkeresel a világhálón, többnyire bélyegekkel fogsz szembetalálkozni. Alkalmanként könyv-, CD és DVD borítógrafikákkal, reklámfilmekkel és kreatív kampányokkal. Merthogy alapvetően tervezőgrafikusként, azon belül is bélyegtervező grafikusművészként keresem meg a világjáró útravalót. Persze lehetnék akár nagyképűen stílusos is, minthogy nekem van többek között a Földkerekség szó szerint legnagyobb bélyeggyűjteménye. Grafikai stúdióm menedzselése mellett a budapesti Bélyegmúzeum művészeti vezetői szerepében a világon unikálisnak jegyzett 16 milliós bélyeghalmaz esztétikus prezentálásában is jut rám feladat. Mindezek “tetejében” másik munkaterületem a fotográfia, utazásokkal egybekötve a világcsavargó fotódokumentációs műfaj. És ha még mindig a napi alkotós óraszámok összeadásával küzdesz, számold hozzá a számtalan vetítéses anyag másodpercre történő koncepcionális összeállítását, az erre történő felkészüléseket, fotó utómunkákat, információs háttéranyag gyűjtést… Ugye, több jött ki végeredményként, mint 24 óra? Ezért sem számolom soha a perceket. Minden megélt pillanatot igyekszem “látni és láttatni”. És mindezt immár 15 esztendeje. Nepáltól Guatemaláig, a Gyömbértől az Annapurnáig, Gangesztől a Karib-tengerig.

Korábbi előadások: