Estók Adrienn (Utazószaurusz)

Aktuális előadás:

Ciprus és az utolsó kettéosztott főváros

Magamról

Az én történetem, 2010-ben kezdődött. Akkor történt, hogy öntudatomra ébredtem, és rájöttem, hogy nem kellenek súlyos összegek ahhoz, hogy elhagyjam az országhatárt, hiszen akár stoppolhatok is. Ez a felismerés maga volt a szabadság! Azóta több mint 12 000 km-t stoppoltam Európán belül.

De voltak ám más utazásaim is! Dél-Koreába a hobbim által jutottam el, hiszen a koreai hagyományos tánccsoportunkat meghívták fellépni, és Szöul egyik legnevesebb színházában adhattunk elő. A kötelező protokoll vacsorák után viszont miénk volt Szöul, s volt időm és lehetőségem eltévedni benne. 

Az utóbbi években egészen a I. Nagy Nemzetközi Lezárásig külföldön dolgoztam, így Európa több országát is megismertem, aztán közbeszólt az élet, s életbe lépett a B terv: így kerültem haza, s így kezdtem új tanulmányokba itthon. Azóta belföldön és a környező országokban élem ki az ismeretlen megismerése utáni vágyaimat. S olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy most már húgaimmal együtt hódolhatok a legkedvesebb hobbimnak, amely gyakran nem csak egy fizikai, de egy belső utazás is. 

Amikor nem blogot írok, akkor a fotózásnak szentelem a perceim, vagy más területen élem ki az alkotás iránti vágyamat. Követhettek Instagramon és/ vagy Facebookon, vagy Youtubeon, ahol videó montázsaimat tekinthetitek meg, egy-egy utamról.
A kreativitás mindig is az életem része volt, s szeretnék minél többet ezzel foglalkozni, ugyanakkor gyakran önkéntesként is felbukkanok itt-ott.
Öt évig erősítettem a Helperek Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesülete által biztosított egészségügyi bázisának a média divízióját.

A blogommal, és Utidinóval már találkozhattatok az online világban, de most itt a lehetőség, hogy személyesen velem is találkozzatok a fesztiválon!