Gaál Miklós

Magamról

5 perc az élet?
Azzal kezdeném, hogy 2015 április 25-én újjá születtem.

Ekkor jártam harmadszorra Nepálban. A himalájai túránk végeztével épp kedves, világörökségi városom, Bhaktapur főterén gyönyörködtünk amikor meghasadt a föld és rövid idő alatt több mint hétezren!! haltak meg ebben az iszonyú földrengésben. A mi kis csapatunk szerencsével határos módon sértetlenül úszta meg, csak azért mivel 5 perccel előbb értünk ki egy szűk sikátorból.

De kanyarodjunk vissza az “előző életemhez”. Kamaszkorom óta két nagy szenvedélyem van a csavargás és a fotózás.
Gimnázium alatt minden nyáron min. egy hónap kemény meló, de  utána egy hónap laza, fotós csavargás. 17 évesen a Balti tengerig stoppoltunk, aztán Jugoszlávián keresztül az albán határig. Később Fekete-tengerig stoppoltunk (ma már elképzelni  is nehéz, hogy a fenébe tájékozódtunk vagy tartottuk egymással a kapcsolatot pl. egy nagyvárosban mindenféle kütyü nélkül, csupán pár rongyosra hajtogatott térkép segítségével és talán még működő utcai telefonnal.

Építőmérnökként végeztem, de amikor csak lehetett utaztam. Őrség apró falvaitól a Grand Canyonon keresztül New Yorkig sokfelé, de egyre inkább Kelet vonzott.
1998-ban voltam először a Himalájában és Észak-Indiában. A két hónapig tartó mellbevágóan izgalmas utazás volt, amiből másfél hónapot teljesen egyedül barangoltam és  rengeteget fotóztam, amiből hazatérvén több előadást tartottam egyetemeken és klubokban egyaránt.
Azóta is sokat utazok amik közül pár, számomra fontos hely: Nepál, India, Grúzia, Marokkó, Kuba, Jordánia, Izland, Yosemite NP., Death Valley, Erdély, Kárpátalja, Kappadokia.

A fotós hobbim egyben a munkám is. Felkérésre nem tárgyfotót, hanem embereket, családokat és esküvőket szoktam laza, kreatív stílusban fotózni.
Másik szenvedélyem a síelés és síoktatás.

Weblapjaim: Itt az új, de még tovább feltöltendő
Ez meg a régebbi

Korábbi előadások: