Találkozások, élmények, mosolyok

– hogy szerettem bele Kolumbiába

Előadó: Lendvai Péter

Rendszeres látogatója, sőt fanatikusa vagyok ennek a gyönyörű, sokat szenvedett, de lenyűgöző országnak, amit Kolumbiának hívnak.

Egy olyan országba szerettem bele, amelynek rossz a híre, a külföldiek tartanak tőle, mindenféle rémhíreket lehet olvasni-hallani róla.

Ezzel szemben ott van a valóság: Kolumbia – természetesen a világ minden pontján szükséges óvatosság mellett – biztonságosan látogatható és bejárható, és olyan élményeket, látnivalókat nyújt, amelyek egyedülállóak.

Minden lehetséges alkalommal el kell mondanom, így itt is: az ország legfőbb értéke az ott élők! A legkülönbözőbb származású, eredetű emberek mindannyian magukban hordozzák azt az erényt, amit én úgy szoktam leírni, hogy „szegények, de nagyon jól élnek”. Elfogadják és boldogan megélik azt, amilyük van. Nem irigykednek a másikra, nem turkálnak egymás zsebében. A kocsmában a tehetősebbek és a szegényebbek egy asztalnál ülnek. A szomszédok önzetlenül segítenek egymásnak, sőt, bármilyen idegennek is!

Egy alkalommal El Valle-ban jártunk, Choco tartományban a Csendes-óceán partján. A tartomány arról híres, hogy az Andok vonulata elválasztja az ország többi részétől, közúti összeköttetése nem igazán van, légi úton vagy vízen megközelíthető. A lakói majdnem kizárólag színesbőrűek, akik elkéspesztő szegénységben élnek. Az egyik este betértünk egy még nyitva lévő pékségbe, vettem egy kólát és egy bunuelo-t. 3700 pesót (350 Ft-ot) kellett fizetnem. Odaadtam 4000 pesót, elköszöntem és kiléptem a boltból, a 30 forint különbséggel természetesen nem törődtem. Már egy saroknyi távolságra jártunk, amikor láttuk, hogy az eladó lány szalad utánunk. Nem tudtuk mire vélni, de persze megálltunk és megvártuk. Kiderült, hogy a 300 pesót (cca 30 Ft-ot) hozta utánam, mert az visszajár…

Na ez Kolumbia és a népe.