Hornyák-Simonyik Noémi

Magamról

Tíz éve kezdtem vándorolni.

Akkor éreztem meg először, hogy az utazás, a természetjárás, a hátizsákos vándorlás a legszebb önismereti folyamat, amibe az ember belehelyezheti magát.

Azóta pszichológus vagyok, vadonterápiás fókuszú outdoor tréner és veszteségfeldolgozó specialista. Továbbra is vándorlok, utazom, kívül és belül, mert ezután érhetek csak igazán haza, kívül és belül.

Útjaim, a teljesség igénye nélkül:
Kétszer jártam több mint 1000 km-es zarándoklatot, az egyik végén, mikor elfogyott az út, elindultam visszafelé is. Mindegyik más volt, legnagyobb tanítómestereim ezek a minimum egy hónapos, hátizsákos vándorlások voltak, amelyek nagy részét a természetben töltöttem. Éltem állatokkal együtt kikötőben, egy hajón, hogy messzeről rátekintsek az életemre és hallgassam a tenger hullámait.
Önkénteskedtem hegytetőn, míg a mellette lévő hegy csúcsán éltem, snowboarddal jártam dolgozni. Kipróbáltam az Island hoppingot Görögországban.
Road trippjeim is voltak, ezek közül az egyik legnagyobb: iskolákhoz vittünk tanszereket Marokkó, Mauritánia, Mali útvonalon.
Éltem egy évet Angliában egy jógatanárnő padlásán, miközben a National Trustnál dolgoztam, és megismerkedtem Finnországban a finn oktatási rendszerrel, iskolalátogatások, egyetemi képzések keretében, mikor kint laktam ösztöndíjasként.
A kedvenc helyem, ahova eljutottam, és teljesen elvarázsolt, a Feörer-szigetek. Sok hosszabb önismereti túrát jártam hazánkban, és szomszédos országokban, ahol az estéket legnkább az erdőben, függőágyban, vagy sátorban töltöttem. Volt, amit talpon, párat biciklivel és egyet tengeri kajakkal tettem meg.

Mindenféle évszakban, a legváltozatosabb időjárási körülmények között. Az útjaim egy harmadát egyedül jártam végig, másik harmadán egyedül indultam, és az úton megismert emberekkel folytattam tovább a vándorlást, a harmadik harmadára pedig ismerős vagy ismeretlen csapattal mentem.

Itthon önismereti utakat, egyéni sétákat, kalandos kirándulásokat szervezek gyerekeknek, vadonban alvós programokat felnőtteknek, és túrázós, szabadban levős tréningeket különböző csapatoknak.

Facebook
Instagram
Weboldal

Korábbi előadások: