A sokféle kalandot megtapasztalva messzi vidékeken dolgoztam ki magamból azt a lelki minőséget, aki valójában lehetek és vagyok. Az utak (és bizonyos lelki, szellemi és fizikai gyakorlatok) hozták elő belőlem azt a belső erőt, azt a kitartást, azt a megoldó-képességet, együttérző látásmódot, türelmet és széles nyitott elmét és szívet, ami egy tartalmasabb, értékesebb és teljesebb létet hozott számomra. Ahhoz, hogy megérkezzek ehhez a Mihályfi Mártához nekem sokat kellett a világban járnom.

A Járatlan Utakon fesztiválom Mexikóról mesélek. Olyan kisebb indián közösségekhez látogatunk el a színes képek és a történetek segítségével, akik Dél-Mexikóban Chiapas államban élnek a hegyek között. Elkalauzollak benneteket maja kis falvakba, tzotzil és tzeltal közösségekbe, különösen érdekes zapatista településekre.
Mesélek a zapatista mozgalomról, a példáról, ahogy ezek a közösségek megvédik a földjeiket, a vizeiket és a hagyományos értékeiket az állammal és a karhatalommal szemben, ellenállva és kitartóan.
Beszélek a föld, a nyelv, a hit, a közösségi lét megtartó erejéről.

Útjaimban sokféle lényem találkozik egymással: az emberi jogokért kiálló aktivista, a kíváncsi néprajzkutató-antropomókus, a vissza a természetbe természetbúvár és önismeretre törekvő belső utazó.

Az út, az útitársaim, a természet lettek a tanítóim, az elvonulások, a szertartások, a megoldandó feladatok, a betegségek mutatták meg azt, hogy abban a helyzetben ki is vagyok én távol a szülőföldemtől. A messzi utak elindítottak bennem egy valóságos belső utazást is. Rájöttem, hogy miközben utazom más országokba, más kultúrákba, egyben utazom önmagamhoz, a belső lényembe, megélve a most jelenlétét.