Bringával a Föld körül - Itt aludtam az éjszaka

Előadó: Illés Adorján

1473 nap alatt kerültem meg a Földet bringával. Az expedícióm estéinek legalább 95 százalékában ingyen szállásokon aludtam. Pékség padlóján, rendőrségen, mentőknél, tűzoltóságokban, patikában, templomokban, kolostorokban, helyi embereknél. Sőt, kétszer még börtönben is aludtam, de nem azért, mert valami törvénybe ütközőt csináltam, hanem mert ott ajánlottak fel biztonságos helyet számomra.

Emellett rengetegszer sátoroztam mindenfelé: tengerpartokon, hegy tetején, dzsungel szélén vagy éppen ház tetején.

Az utazásom során többször is megtapasztaltam, hogy mi, emberek alapjában véve segítőkész, segíteni vágyó lények vagyunk. Nagyon sokat köszönhetek az embereknek. Mindig befogadtak, ha épp ingyen szállásra volt szükségem. Többször előfordult, hogy 5 perc ismerkedés után egy teljes házat kaptam éjszakára, hűtővel, tévével úgy, hogy a tulaj ideadta a kulcsot és közölte, hogy nyugodtan maradjak több napot is, majd lelécelt és otthagyott egyedül.

Kétszer önkénteskedtem az utam során, egyszer egy gyönyörű helyen Mexikóban, a Yucatan félszigeten egy 7 színű laguna szélén, majd Costa Ricában egy vulkán lábánál, esőerdőben, szintén hotelnél.

Templomokba, buddhista kolostorokba is bejutottam és olyan embereknél is aludtam, akiknek én voltam életükben az első fehér ember, akivel találkoztak.

Megesett, hogy menekülnöm kellett éjszaka sátorozás közben, mert kitört a vihar, vaksötétben össze kellett gyorsan pakolnom és újabb hely után nézni a semmi közepén.

A 4 éves expedícióm végére az ingyen szállás/sátorhelytalálás lett az egyik legegyszerűbb teendőm.

A Járatlan Utakon fesztiválon a kalandjaim mellett arra is kitérek, hogyan tudunk ingyen szállásokhoz jutni bárhol. Nem kell más, csak bátorság, bizalom és kitartás.

Blog