17+
Előadó: Barna Béla (Csámborgó)

„Itt ülök csillámló sziklafalon” – séták Kanadától Kenyán át Kirgizisztánig

Az előadás során a világ azon tájaira utazhatunk, ahol harmóniában van az emberi és a természetes. A városok, falvak világa harmóniában él a körülvevő hegyekkel, tengerpartokkal. Az előadó szereti a szemlélődést, szeret mesélni az adott hely minden érdekességéről. Alázatos és nyitott a világgal, próbál felelősségteljesen utazni. A peripatetikus séta eszménye áll közel hozzá, szeret sétálni a természetben, jókat beszélgetni, megmutatni egy sziklát és elmondani a keletkezésén kívül a kultúrtörténeti vonatkozásait is. Az előadás során bemutatom azokat a túraösvényeket, ahol elememben érzem magam: egy jó túra, kellemes séta után kiülni egy szikla tetejére, s nézni a tájat, szemlélődni.

Érintett országok: Amerika (Kanada, USA), Atlantikum (Írország, Izland, Feröer, Norvégia), Alpok (Ausztria, Svájc), Afrika (Kenya), Balkán (Koszovó, Görögország, Szerbia, Makedónia), Közel-Kelet (Izrael, Irán, Jordánia, Omán, Libanon), Kaukázus-Himalája (Grúzia, Ladakh, Kirgizisztán), Délkelet-Ázsia (Tajvan, Vietnam, Laosz, Indonézia).