Kerekasztal

Gyerekkel utazni

Bátorító ötletek családosoknak

Ha eddig tartottál volna attól, hogy gyerekkel elindulj a világba, gyere el, beszélgess tapasztalt utazókkal és gyűjts ötleteket, inspirációt, hagyd eloszlatni a félelmeidet.

Hány éves gyerekkel érdemes messzi útra kelni? Mi van, ha pár hétre kimaradnak az iskolából és mit csinálunk másképp, mikor velük megyünk? Gyerekekkel utazni munkás, de minden perce megéri. Hosszú távú befektetés, hogy nyitott, empatikus, problémamegoldó és független emberek legyenek. Vágj bele te is!

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

Kerekasztal előadói

Berecz Andrea

3 gyermekes anyaként sosem mondtam le az utazásról. A fiaim már a hasamban is utaztak, mára ikreim 15 évesek, a nagyfiam 17 és már több, mint 60 országban jártak. Az utazás nagy élmény mindegyikünk számára, sokkal szorosabb kötelék alakult ki közöttünk az évek során. Amikor beszélgetünk, eszünkbe jut egy-egy közösen átélt emlék, élmény, például amikor Ománban fürödtünk az oázisban vagy bekukucskáltak a tevék az ablakon, hogy milyen szép kagylókat gyűjtöttünk egyik-másik tengerparton, ahogy Cipruson kiraktuk a nyuszifejet Húsvétkor a kövekből a tengerparton, stb.

A gyerekek nagyon sokat tanulnak utazások közben, teljesen másképp élik meg akár a nyelvtanulást, akár a történelmet, a földrajzot és minden természettudományt, úton-útfélen megélik, megtapasztalják ezt. Ezeket a tapasztalatokat nem lehet összehasonlítani azzal, amit a tankönyvekből tanulnak.

Én azt gondolom hogy a gyerek, hogyha a szüleivel van, akkor lehet bárhol a világon, a legnagyobb biztonságban érezheti magát. Kis körültekintéssel bárhova nyugodtan elmehetünk. Emlékszem, az ikreim fél évesek sem voltak, amikor már a horvát tengerparton bébikompoztak és babahordozóban járták végig az osztrák jégbarlangokat.

Az utazás minden téren segíti a gyermek fejlődését, elfogadásra, alkalmazkodásra is tanít. Én három gyerekkel utaztam már szinte körbe a világot, bátran kérdezzetek. Azt gondolom, hogy a pénz sem lehet akadály, hiszen 4-6 évesek voltak talán, amikor 3 hétig vadkempingeztünk Albániában, Montenegróban és Macedóniában.

A félelmek csak a szülők fejében vannak, ha azokat egy kicsit félre tudjuk tenni, akkor bátran elindulhatunk akárhány gyerekkel a világba, akármilyen közlekedési eszközzel, akármilyen szállásra 😊

Sztori: Sokan azért nem mernek elindulni kisgyermekkel külföldre, mert attól tartanak, mi van, ha ott történik vele valami.
Erről eszembe jut az egyik emlékezetes történetünk, amikor a nagyobbik fiam, talán 5-6 éves lehetett és Montenegróban elmentünk egy hajóútra valami kis szigetre. Ahogy megérkezett a hajó ő egyből előreszaladt, hogy elsőnek érjen ki a partra. Mire utánakiabáltam volna, hogy: “csúszik, figyelj, vigyázzzzz…..” addigra már elcsúszott, beverte a fejét és ömlött a vér mindenhova…. Csak kicsit szipogott, nem sírt, érezte, hogy ez most kicsit az ő hibája is volt.

Odamentem hozzá megnéztem, megpuszilgattam, de hát láttam hogy igen, ezzel valamit kezdeni kell, mert elég mélyen berepedt a fején a bőr. A másik hajóról odaszaladt hozzánk egy férfi és mondta, hogy a szupergyors hajóval visszavisz minket a városba és ott elmehetünk a kórházba. Ádám szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a gyors, banánszerű hajóval mehetünk, el is felejtette, hogy fáj a feje, annyira élvezte az utat visszafele.

A kórházban is nagyon kedves volt mindenki, ellátták a sebét, bekötötték és már mentünk is vissza, így a fürdés sem maradt ki. Persze arra vigyáznia kellett, hogy a fejét ne érje víz.

Visszafele, a horvát-magyar határnál pedig 4 órás várakozási időt spóroltunk meg: mikor megmutattam a határőrnek Ádi fejét, valahogy elintézte, hogy kikerüljük a teljes sort.

Török Marika és Hidvégi Miklós

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család, akik bejárták szinte egész Európát. Minden évben elutaztak valahová 1 hónapra, belföldre vagy külföldre, Zsigulival, néha repülővel, piros meg kék útlevéllel. A két kislány mélységesen magába szívta az Akropolisz levegőjét, Afrika partjainak látványát, Erdély hegyeinek csodáját. Élvezettel etették a mókusokat Zakopánéban és itták a frissiben facsart narancslevet a ciprusi tengerparton. Nagyobbik lányuk felnőve olthatatlan vágyat érzett arra, hogy majd egyszer saját gyermekeinek is megmutathassa azokat a csodás helyeket, amelyeket kislányként felkereshetett.

Egy másik család sokat nomádkodott valahol a pécsi erdőkben. A sok unokatestvér egész nap tekergett a ki tudja merre tájakon és élvezte az erdő csendjét és a csapat erejét. A legnagyobb Fiú felserdülvén már egyedül és barátjával hátizsákosan is kimerészkedett a horvát tengerpartra, konzervek súlyát cipelve vállán, nem tudva, hol alszanak legközelebb.  Kíváncsian indult neki többek között a Krk sziget felfedezésének, aminek egy vihar és a híd őrének pánikja már azelőtt véget vetett, mielőtt a szigetre tehette volna a lábát. Kicsi gyerekkora óta imádott minden történetet, ami Afrikával kapcsolatos és minden vágya volt, hogy egyszer maga is eljuthasson a fekete kontinensre.

A lány és a fiú egymásra talált és lassan rájöttek, hogy Afrika nincs is olyan távol…

Gyermekeik születése a jóslatokkal ellentétben nem tudta őket a fotelbe ragasztani. Inkább kikapcsoltatták a kábeltévét és táborozni indultak az 5 hetes első Fiúkkal. Második Fiúk pedig már pocaklakóként megjárta Afrikát.

Ahogy a Fiúk nőttek, egyre fontosabbá vált mindannyiuk számára a szabadság érzése, ezért úgy döntöttek, hogy elkezdik átalakítani az Életüket, méghozzá úgy, hogy a munka se legyen akadálya az utazásnak. Szerencsére a szoftverfejlesztés és a Családi Csapatépítési projekt kidolgozása helyfüggetlenül is végezhető.

Azóta jártak már együtt vagy külön-külön sok helyen Európában, Afrikában, Ázsiában, dolgoztak már Rodoszról, Baliról, Kazahsztánból, Ausztriából…

Sztori: Nagyobbik Fiunk születése előtt bennünk is felmerült az örök kérdés, ami minden utazni vágyó és szerető, gyermektelen párt megkísért: “Akkor most annyi az utazásnak?”

De amint a kérdés megfogant, már tudtuk is rá a választ: “Az nem lehet”. Még nem tudtuk, hogy hogyan, csak azt tudtuk, hogy ezt a problémát meg kell oldanunk. Nem akartuk, hogy a gyerek kifogássá váljon, hogy miért nem élünk az álmainknak. Sőt, azt gondoltuk, a gyerekek miatt nemhogy lemondani kellene az utazásról, hanem éppen ellenkezőleg: velük kell igazán utazni, meg kell mutatni nekik mindazt a szépséget, amit mi is láttunk a világból.

Marika blogja: Tilly titkai
Miklós blogja: Bali Szabi
Facebook csoportunk: Digitális nomádok – Családdal a világ körül

Ezen a fesztiválon tartunk egy digitális nomád workshopot, amelynek keretén belül segítünk a résztvevőknek megtalálni a digitális nomádsághoz vezető saját útjukat.

0