2+

Kőrösi Kitti és Márton Milán (kozosenvilagotfalni.hu)

Magunkról

Megismerkedésünk elején egyszer szóba jött, hogy hátizsákkal el kéne utazni jó messzire, mondjuk nem árt, ha közösen, és lehetőleg most vagy soha. Ugyan őrültségnek hangzott, de egyfolytában ott motoszkált a fejünkben a gondolat: Komolyan hagyjunk itt mindent, vegyünk egy repjegyet és induljunk neki a nagyvilágnak?
Hát komolyan megtettük! Megvettük az egyirányú repjegyünket Nepálba, de még fogalmunk sem volt, hogy onnan hogyan tovább. Csak annyit tudtunk, hogy együtt szeretnénk belevágni egy hatalmas kalandba.

2017 szeptemberében otthagytuk építészmérnöki és építőmérnöki állásunkat, és repülőre szálltunk. Kicsit furcsán hangzik, de talán ez az első lépés volt a legnehezebb az egészben. Mikor tervezgettünk, akkor maximum 5 hónapra gondoltunk, végül egy 15 hónapos ázsiai út lett belőle, amit még megtoldottuk 4,5 hónappal a Föld másik oldalán. Köszönhetően a sok önkénteskedésnek és spórolásnak, a költségeinket le tudtuk csökkenteni és az előre kalkulált napi büdzsé alá szorítani, így tehettük meg, hogy a tervezettnél sokkal tovább utaztunk.

Első állomásunk Nepál volt, ahol többek között eljutottunk az Everest alaptáborba is, és ebből a színpompás országból vettük sorra Ázsia csodálatosabbnál csodálatosabb országait: Vietnám – Kambodzsa – Thaiföld – Mianmar – Malajzia – Brunei – Indonézia majd végül India. Egyik úticél után jött a másik. Kalandokkal, vadregényes tájakkal, festői tengerpartok felfedezésével, és önkénteskedéssel teltek a hétköznapjaink. A 19,5 hónap alatt összesen 6,5 hónapot töltöttünk önkéntes munkával 8 különböző helyszínen.

Oldalunkon ér elveszni.

Korábbi előadások: